Előbb kapnál munkát férfiként?

A munkakeresők esélyeit vizsgálta egy internetes felmérésben a Workania állásportál aszerint, hogy a cég adatbázisába feltöltött önéletrajzok közül a munkáltatók milyen gyakran kattintanak a nők és a férfiak pályázati profiljára.

Az eredmény azt mutatja, hogy az iskolázottság emelkedésével arányosan nő a férfiak kilátása: egy diplomás férfi önéletrajzát átlagosan 60%-kal többen nézik meg, mint egy hasonló paraméterekkel induló nőét. Tényleg ilyen sötét a helyzet?

Amikor még a skandinávokat is leköröztük

A nyolcvanas években a nők foglalkoztatottsági szintje csúcsokat döntött, még a női munkavállalásban úttörő skandináv országokat is lepipáltuk: a női gazdasági aktivitás mutatói több százalékponttal megelőzték a fejlett piacgazdaságokét. Bár arról eltérnek a vélemények, hogy a munkavállalás lehetőségét mennyire igényelték maguk a nők, és mennyire volt felülről jövő kényszer, az mindenesetre tény, hogy sokkal jobban álltunk a munkaerőpiacon: 1980-ban 3249 000 munkaképes nőből 2 270 700 fő volt aktív kereső.

'90-es évek: több férfi munka nélkül

1990-ben a nők gazdasági aktivitási rátája még 75,9% volt, a férfiaké pedig 83,7. Hat év alatt ez 61,3 és 73,2%-ra csúszott vissza. A nők több mint fele a szolgáltatási szektorban dolgozott, itt fokozatosan nőtt a számuk, míg az iparban munkát vállalóké csökkent.

A közigazgatásban történt a legszembetűnőbb változás a nemek eloszlását tekintve: míg az évtized elején 35% volt a női dolgozók aránya, addig 1998-ban már a munkavállaló közszolgák 49%-a nő volt. A munkanélküliség a férfiak és nők körében hasonló ütemben változott, de a nők mindvégig megtartották előnyüket: az 1993-as csúcson a férfiak munkanélküliségi rátája 13,2, a nőké 9,2%-on állt, az évtized végére pedig 7,5 és 6,3%-ra csökkent. Az elhelyezkedési verseny győztesei azért lehettek a nők, mert ebben az időszakban a főleg férfiakat foglalkoztató mezőgazdaság, építőipar és kohászat területén voltak a legnagyobb leépítések.

Egyre szűkülnek a női esélyek

2000 márciusában az Európa Tanács lisszaboni csúcsértekezletén a foglalkoztatási stratégia részeként elvárásokat fogalmaztak meg a tagállamok felé, ennek része, hogy a nők foglalkoztatási rátája 2010-re elérje a 60%-ot. Mivel erre itthon még a halvány esély sem tűnt reálisnak, nálunk a célkitűzés 57%-ra módosult, de még ezt sem sikerült elérni.

A 2004-2007-es időszakban a nők esetében az arányszám alig változott, végig 51% alatt maradt. Közben továbbra is a szolgáltató szektor a legnépszerűbb, a kereső nők több mint háromnegyede itt dolgozik. A kereskedelemben, a közigazgatásban és az egészségügyben találni a legtöbb női munkaerőt. A kereső nők több mint fele szellemi foglalkozású, míg ez a férfiaknál csak egyharmad, mégis általános jellemző, hogy a nők a munkahelyi hierarchia aljára szorulnak. Bizonytalanságukat tovább erősítheti a hagyományos családmodell szerepleosztása, illetve a szülés utáni visszatérés szűkös lehetőségei.

Mi lehet a megoldás?

Egy tavalyi TÁRKI-kutatás szerint a női esélyegyenlőség megvalósulását elsősorban a politika és a vállalati szektor férfiuralma és a nőket sújtó kettős teher akadályozza. A megkérdezettek majdnem 90%-a tartotta fontosnak a női jogok védelmét, kicsit kevesebben a részmunkaidős lehetőségekkel segítenének, és sokak szerint az erősebb nőpolitikai érdekképviselet is hasznos lehetne.

Az LMP még tavaly decemberben kezdeményezte, hogy miniszteri biztos foglalkozzon a nők munkaerő-piaci helyzetének javításával, és, bár a parlament akkor megszavazta a javaslatot, a kinevezés azóta sem történt meg. Az atipikus foglalkoztatási formákat itthon még nagyon kevesen alkalmazzák: a részmunkaidő mellett külföldön a táv- vagy az otthoni és benti munka rugalmas megosztása is népszerű lehetőség. A holland nők több mint 70%-a választ utóbbi formák közül.

• nők
• munkaerőpiac
• Terasz