Házasság nélkül családi pótlék? Ezt kell tennetek érte
Élettársként is lehet igényelni a támogatásokat, így esküvő nélkül sem jártok sokkal rosszabbul.
Bár jogilag nem család az, amelyben a szülők nem kötöttek házasságot, különféle támogatások és jogok élettársi kapcsolatban élőket is megilletnek, ha közösen nevelnek gyereket.
De mit kell ehhez tenni, hol kell bejegyeztetni, hogy te együtt élsz valakivel, és egyáltalán kell-e erről papír? Mutatunk olyan eseteket, ahol muszáj elmenni a közjegyzőhöz.
Háromféle élettársi kapcsolat
Fontos alapszabály, hogy a tavaly elfogadott új Polgári Törvénykönyv szerint nincs családjogi hatása az élettársi kapcsolatnak, amennyiben abból nem született gyerek, és egy évnél kevesebb ideje tart. Ezen sok múlhat, nemcsak jogok, hanem támogatások terén is, de ez utóbbiról majd később.
Az élettársi kapcsolatnak alapvetően három formája van. A tényleges élettársak azok, akik együtt élnek, közösen gazdálkodnak, de nincsen róla semmilyen papírjuk. Ennek ellenére például közös vagyon létrejöhet, ám különválásnál rendkívül körülményes bírósági hercehurca árán tudják majd csak megállapítani, meddig éltek együtt a felek, és kit mekkora vagyon illet meg a közösből.
2010 óta van lehetőség arra, hogy az élettársak a hatóság előtt is bejelentsék együttélésüket. Ennek sok jogi előnye nincs, azonban mivel világos, hogy mennyi ideig állt fenn a kapcsolat, a bíróság vitás esetekben könnyebben dönt. Ha például az egyik fél nem akarja megosztani a közös vagyont, és letagadja a kapcsolat létét, vagy azt egy évnél kevesebbnek tünteti fel, nehéz a bizonyítás. Ezt teszi könnyebbé a papír.
A bejegyzett élettársi kapcsolat a harmadik forma. Ez 2009 óta létezik, és kizárólag azonos nemű párok köthetik. Ezzel sem járnak plusz jogok, ez is inkább a vitás esetek könnyebb bírósági megítélésében segít.
Élettársaknak is járnak a támogatások, de papírt kell szerezni
Tudni kell, hogy az élettársakat is megilletnek bizonyos támogatások, mint például a családi pótlék, azonban ehhez főszabály szerint a már fent említett feltételeknek meg kell felelni, így legalább egy éves kapcsolat, és gyerek kell hozzá. Na és persze egy igazolás arról, hogy mindez fennáll.
Akik papírt szeretnének élettársi kapcsolatukról, azoknak közjegyző előtt kell nyilatkozatot tenniük, hogy meghatározott idő óta egymással közös háztartásban, érzelmi és gazdasági közösségben élnek. Az erről készült dokumentum közokirat, tehát minden esetben felhasználható, amikor a kapcsolat meglétének, időtartamának bizonyítására van szükség.

Lehet-e boldog, aki intelligens? - A tudás hatása a lelki egészségre
Kepes András író, újságíró a Femina Klub júniusi előadásán arra keresi a választ, hogyan találhatunk boldogságot egy folyamatosan változó, kihívásokkal teli világban. Hogyan formálhatjuk úgy az életünket, hogy az ne csak sikeres, de valóban örömteli is legyen?
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. június 5. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A nyilatkozatot tevők az Élettársi Nyilatkozatot Tevők Elektronikus Nyilvántartásába - ENYER - kerülnek, ehhez pedig csak a közjegyzőnél való megjelenés és a személyes iratok - személyi igazolvány, lakcímkártya - kellenek. Az állami támogatások, mint a családi pótlék igénylésének is feltétele az ENYER-be történő felvétel.
OLVASD EL EZT IS!
- támogatás
- kormány
Élettársi kapcsolatban élsz? Ennyivel jársz rosszabbul a házasoknál
- házasság
- állami támogatás