
Ebadó: "tele vagyunk félelemmel"
Évi maximum 6 ezer forint lehet a hozzájárulás. A gazdik még bírják.

A Híradó.hu beszámolója szerint a Paksi Állatmenhely megtelt az ebadó miatt, a menhely vezetője közölte, az emberek már most a még nem is létező ebadó miatt szabadulnak meg kedvenceiktől.
Mint megtudtuk, Budapesten közel sem ilyen tragikus a helyzet, sem a Noé Állatotthonban, sem a Rex Alapítványnál nem tapasztaltak hasonlót a szakemberek.
Schneider Kinga, a Noé Állatotthon Alapítvány sajtóügyekkel foglalkozó munkatársa lapunkkal közölte, bár ők is "tele vannak félelemmel", de kézzelfogható problémát egyelőre nem éreznek.
- Nagyobb a bizonytalanság, de elsődleges indokként a tulajdonosok nem ezt hozzák fel. Volt, aki említette az ebadót, de a tizedik indokként - avatott be.
Nem is biztos, hogy az önkormányzat kiveti
Schneider Kinga hangsúlyozta, az ebadó kivetése egyébként is csak egy lehetőség, amivel az önkormányzatok élhetnek, ám egyáltalán nem biztos, hogy végül így is tesznek.
- Több olyan emberrel is beszéltem, aki önkormányzatnál dolgozik. Ők úgy vélekedtek, hogy nem éri meg kivetni az ebadót, mivel az adminisztráció többe kerül, mint amennyi bevétel lenne belőle - mondta el.
A Rex Alapítvány hasonlókról számolt be, mint mondták, dömpingszerűen még hozzájuk sem érkeznek az ebadó miatt kedvencüktől szabadulni vágyók, jellemzőbb az, hogy a gazdák a bedőlt devizahitelük miatt viszik be kedvencüket. A gazdik kertes házból panellakásba költöznek, ahol viszont már nem tudják hová rakni az ebet.
- Valószínű, hogy lesznek olyanok, akik a hozzájárulás miatt hozzák ide kutyájukat, de reméljük, hogy a többség az ivartalanítást vagy a chipbeültetést választja, mindez ugyanis mentesít a hozzájárulás alól - tették hozzá.
3-5 ezer forint a chip
Mint megtudtuk, az ivartalanítás ára változó, egy felnőtt kutyánál a költség meghaladhatja a 10 ezer forintot. A chip beültetése általában 5 ezer forint, de van olyan hely is, ahol csak 3 ezer forintot kell fizetni érte.
Ebrendészeti hozzájárulás néven a parlament január 1-jétől vezette be az ebadót, amit a helyi önkormányzat vet ki, és alapesetben nem haladhatja meg az évi 6 ezer forintot. Kivételek a "veszélyes kutyák", melyek után legfeljebb 20 ezer forintot kérhetnek.
Nem szedhető ebrendészeti hozzájárulás
- a védett őshonos vagy veszélyeztetett, magas genetikai értéket képviselő magyar kutyafajtákba tartozó törzskönyvezett kutyák után,
- a mentő-, jelző-, vakvezető, rokkantsegítő vagy terápiás kutyák után,
- a Magyar Honvédségben, rendvédelmi szervben, nemzetbiztonsági szolgálatban vagy közfeladatot ellátó őrszolgálatban alkalmazott kutyák után,
- a veszélyes eb kivételével az ivartalanított kutyák után,
- az ismert tartóval nem rendelkező és állatmenhelyen, ebrendészeti telepen vagy állatvédelmi szervezet gondozásában tartott, valamint az állatmenhelyről, ebrendészeti telepről vagy állatvédelmi szervezettől örökbefogadott eb után.
-
Ezüst nyaklánc különleges nap medállal8 590 Ft
-
Ezüst nyaklánc M betűs medállal7 490 Ft
-
Cirkóniával díszített ezüst karika fülbevaló5 550 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló fehér és kék cirkóniával díszítve13 900 Ft
-
Vasmacska cirkóniával ezüst nyaklánc6 490 Ft
-
Fehéren ragyogó Swarovski® kristályos ékszerszett11 090 Ft
-
Három édesvízi igazgyönggyel és cirkóniával díszített fülbevaló14 990 Ft
-
Ezüst nyaklánc cirkónia kövekkel díszített medállal9 150 Ft
-
Antracitszürke Swarovski® kristálygyöngy karkötő ezüst medállal11 900 Ft
-
Fehér Swarovski® kristályos pillangó alakú nyaklánc9 390 Ft
-
Színjátszó fehér opálos és cirkónia kristályos ékszerszett19 990 Ft
-
Ellentétek vonzása nyaklánc kristályokkal7 990 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló csepp alakú ezüst foglalatban11 900 Ft
-
Rózsaszín csillogó Swarovski® kristályos szett9 190 Ft
-
Ötös fonatú ródiumozott ezüst nyaklánc 50 cm23 900 Ft
OLVASD EL EZT IS!
- belföld
- kutya
Ebadó: ezért érdemes kifizetni
- belföld
- kutya
Íme, az összeg: ennyi lesz fejenként az ebadó
- pénzügy
- matolcsy györgy