Visszataszító, mik történtek a BME gólyatáborában: a diákok számoltak be a részletekről
Az óvszertilalom csak a kezdet, a BME augusztusi gólyatáborában egészen félelmetes dolgok történtek a részt vevő diákok beszámolói szerint.
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Karának augusztus közepén tartott gólyatábora egy csapásra megbotránkoztatta a nyilvánosságot, amikor kiderült, a szervezők az óvszerek kitiltásával igyekeznek megakadályozni a hallgatók közötti szexet. A diákok beszámolói szerint ugyanakkor ez még csak a kezdet volt, egészen visszataszító módon bántak velük a tábor idején.
Az augusztus 14-től 17-éig tartó bodajki rendezvényen az Eduline-hoz eljutott beszámolók szerint kegyetlenül bántak a gólyákkal.
Durva bánásmód a BME-gólyatáborban
Az elsőéves diákok elmondásai alapján többen elhagyták a tábort a durva bánásmód miatt. Többen részletezték, hogy már az érkezéskor egy órán át gyalogoltatták őket a tűző napon, miközben a gurulós bőröndöket is csak kézben hordhatták. Ennél még megdöbbentőbb, hogy az első este az összes táska tartalmát kipakoltatták velük, minden ruhát egyenként kirázattak, az ételeket kidobatták, a gyógyszereket elkobozták, külön kérni kellett esténként, ha valakinek szüksége volt rájuk.
A magázódás kötelező volt, ahogy a biztonsági szolgálat által végzett testi motozás is. Első nap pedig csak késő este kaptak enni.
A gyomorforgató bánásmódnak azonban még itt sincs vége. Egy beszámoló szerint a koedukált szobákban felsőbb évesek aludtak a földön, hogy megakadályozzák a mosdóba való kijutást, amire külön szabály vonatkozott: csak a mosdószünetekben volt rá lehetőség, naponta maximum háromszor, egy perc után üvöltve tessékelték ki a benn tartózkodókat, mondván, jön a következő csapat. A fürdésre fogmosással, mosdóhasználattal, öltözködéssel együtt a fiúknak 2, a lányoknak 5 percet adtak, amit stopperrel is mértek. Időtúllépés esetén verték a fülkék ajtaját.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A gólyatábor résztvevői szerint inkább kiképzőtáborhoz hasonlított a rendezvény, ahol a felsőbb évesek megakadályozták a spontán csoportosulásokat is, valamint akár az alvókat is lefényképezték, majd azt később az egész tábor előtt kivetítették.
Radács Kristóf, az Egyetemi Hallgatói Képviselet elnöke a széles körű felháborodást keltő óvszertilalomra úgy reagált, hogy meglátásuk szerint a szexuális kontaktus elkerülése egy fokkal eredményesebb a nem kívánt terhesség és a szexuális úton terjedő betegségek megelőzésében, mint a gumi óvszer, így fokozottan felhívják a gólyák figyelmét, hogy a tábor ideje alatt kerülendő a szexuális kontaktus. Radács azt is elmondta, a megszokottnál szigorúbb szabályokkal igyekeznek biztosítani, hogy minden gólya úgy távozzon a táborból, hogy értékteremtő, jó hangulatú, biztonságos kikapcsolódásban volt része. Beszédes, hogy a BME VIK gólyatáborának közösségi oldalán az adminok a posztok alatt mostanra korlátozták a hozzászólás lehetőségét is.
Bár az egyetemi gólyatáborok szerves része - a közösségépítés és az információátadás mellett - az elsőéves hallgatók "beavatása", amibe adott esetben a játékos szigor, sőt a katonai tematika is belefér, amennyiben mindez felelős keretek között, a józan ész határain belül történik, de a megalázó bánásmód, az alapvető szükségletek kielégítésének megakadályozása, az agresszió és a megfélemlítés messze túlmegy minden határon.
A verbális bántalmazás 5 gyakori jele, amit fontos időben felismerni: a lekicsinylő becenevektől a megszégyenítésig
Rengetegen válnak életük során szóbeli bántalmazás áldozatává, sokakban azonban nem is tudatosul a mérgező viselkedés. Ezek a jelek utalnak rá a leggyakrabban.
Elolvasom(Képek: Getty Images Hungary.)