Dokumentált molyember-észlelések: máig nincs magyarázat a lény felbukkanására

A vörös szemű rém egy egész államot tartott rettegésben.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

1966. november 15. és 1967. december 15. között az amerikai egyesült államokbeli Point Pleasantben és környékén számtalan alkalommal találkoztak egymástól független szemtanúk az azóta is a világ egyik legfélelmetesebb és legrejtélyesebb paranormális lényével, az úgynevezett molyemberrel.

A félelmetesnek leírt jelenés kinézetéről kapta nevét - egy amerikai újságíró által -, azok ugyanis, akik látták, szőrrel borított, szürke, illetve barna, szárnyas lényként jellemezték. Ijesztő mivoltát erősítette az is, hogy szárnyainak fesztávolsága a vallomások szerint a tíz métert is elérte, valamint nyak nélküli teste is jóval nagyobb volt egy emberénél. Az pedig, amit senki nem tudott kitörölni emlékezetéből, hátborzongató, vörösen világító szemeinek látványa volt.

Több mint száz rögzített észlelés

A nyugat-virginiai Point Pleasantben főként egy egykori, világháborús fegyvereket gyártó telep környékén látták a lényt, egy házaspár, Steve és Mary Mallette például itt állt meg azután, hogy észrevették a vörös szempárt. Kiszállva az autóból magát a molyembert is szemügyre vehették, mely ezután hosszan üldözte őket az autóúton. November 26-áig mások több alkalommal is látták itt a lényt, elfogni vagy lefotózni azonban nem sikerült. A hatóságok szerint a molyember-észlelések száma a százat is meghaladja, de még többen lehetnek azok, akik szintén találkoztak vele, azonban beszélni nem mernek róla.

Bár szándékait illetően megoszlanak a vélemények, sokan tartják a lényt földönkívülinek, mások szerint egyfajta mutáns - ezzel magyarázzák azt is, hogy a különös körülmények között megölt állatok tetemei mellett nagyobb mértékű sugárzást észleltek ott, ahol feltűnt.

A molyember valamiféle hangot is kiadott, a rendőrségi felvevők által rögzített hanghatás leginkább egy felgyorsított magnószalagéhoz hasonlított, azonban lelassítva sem lehetett bármiféle jelentést találni benne.

Végzetes üstökös tart a Föld felé?

Nézegess képeket!

Elolvasom

Katasztrófák és halálesetek köthetők hozzá

Vannak, akik szerint a molyember nem más, mint egy angyal, míg egyesek démonnak állítják be, nem utolsósorban azért, mert feltűnéséhez rendszerint halálesetek és katasztrófák kapcsolódnak. Ezek egyik leghíresebbje az 1967. december 1-jén a vízbe zuhanó Ohio River Bridge tragédiája volt: a híd nem bírta a terhelést, ami miatt 46 ember lelte halálát a mélyben.

Egyesek úgy tartják, mindehhez a molyembernek is köze volt - napvilágot látott egy fotó is, melyen a híd tetején furcsa, szárnyas alak látható -, de, hogy ő okozhatta-e, vagy épp csak figyelmeztetett megjelenésével, máig rejtély.

Furcsa adalék azonban, hogy a világ más részein is katasztrófák előtt látták megjelenni, az 1985-ös mexikói földrengés előtt többen észlelték, emellett 1986. április 26-án, a csernobili katasztrófa napján is láttak elrepülni egy nagy, fekete, vörös szemű, szárnyas lényt a füst fölött, a dolgozók továbbá a robbanás előtt is furcsa telefonhívásokat kaptak.

Az írásos emlékek szerint a nagy katasztrófák előtt már az ókori Babilonban is megjelent a lény, emellett állítólag 2001 szeptemberében is felbukkant. 2002-ben Georgiában néhány fiatal férfit figyelmeztetett, hogy egy templom veszélyben van - amit később egy földrengés meg is rongált -, Kínában pedig egy repülő lezuhanása előtt látták. Hogy azóta merre jár, nem tudni, Point Pleasant idegenforgalmát azonban jelentős mértékben fellendítette.

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Ennek részeként minden év szeptemberének harmadik hétvégéjén megtartják a Molyember Fesztivált, melynek keretében az idelátogatók kiállításokat nézhetnek meg, előadásokat hallgathatnak meg, valamint egy túra formájában a leginkább érintett helyszíneket is szemügyre vehetik.

Kép: fashionbyalicia.blogspot.com.

OLVASD EL EZT IS!

  • botrány
  • érdekességek a világból

Nemrég meteor csapódott a Földbe?

Ezt is szeretjük