10 tündéri fotó egerekről, amibe akkor is beleszeretsz, ha irtózol a rágcsálóktól
Egerek sosem voltak még ilyen édesek: akkor is meglágyul a szíved, ha nem szereted őket.
Sokak számára ismerős az érzés, amikor egy tenyérnyi egér láttán legszívesebben a plafonra másznának. A déli sztyeppékről és félsivatagokból származó rágcsáló sok emberben kelt félelmet és undort, habár apró termete ezt nem indokolja, és életmódja alapján sem tulajdonítható veszedelmes vadállatnak.
Az undor oka sokkal inkább az egérkolóniák kártékonysága, hiszen az éléskamra megdézsmálása és a számtalan utód egy háziasszonynak sem a szíve csücske.
Cuki egerek
Vannak azonban, akik kedvencként tartják otthon az egeret, rendezett terráriumban, akár a hörcsögöket vagy tengerimalacokat: a kontrollált körülmények között pedig ez a kis apróság is háziasodik. Anastasia Zharkova előszeretettel alkot pindurka tüneményeket: a kutyusokon, cicákon és süniken kívül legkedveltebb és leggyakrabban megmintázott állata az egér. A takaros figurákat az interneten meg is lehet rendelni tőle, elmondása szerint sokan, akik ajándékba szánták a helyes mütyürt, úgy beleszerettek, hogy mégsem adták tovább. Az élethű kézműves munkák annyira elragadóak, hogy szinte testközelinek érezzük a kedves bábuk érzéseit, gondolatait.
A képek forrása: Bored Panda.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Macska-Photoshop
Az egerek legnagyobb ellenségei köztudottan a macskák. Ez a nő egész biztosan nem egérpárti: cicusát ugyanis nemcsak simán fotózta, hanem a számítógépen még számos más állat képébe manipulálta.
Fogta a macskáját, és baglyot csinált belőle - A másik 2 cicáját sem kímélte
Nézegess képeket!
ElolvasomOLVASD EL EZT IS!