Átkutatták a tudós házát a halála után: megdöbbentő dolgokra bukkantak a falak mögött

A csalás, hazugság és félrevezetés nem a modern kor találmánya, az emberiség fennállása óta mindig voltak olyanok, akik nem a helyes úton próbáltak meg előnyökre szert tenni. Olvass el néhányat a történelem legnagyobb simliseinek történetei közül!

Az éter ereje, avagy a nem létező energia

A 19. század második felében az orvosok is elfogadták, hogy a fény lényegében hullámmozgás, de azt hitték, hogy a hullámokat valamilyen közeg közvetíti. Ezt a közeget fényterjesztő éternek nevezték, és számos kísérletet eszeltek ki létezésének bizonyítására. Így aztán, amikor John Worrell Keely 1872-ben bejelentette, hogy felfedezte az éteri energia felhasználásának módszerét, még nagyon sokan hittek neki.

A napszámban dolgozó philadelphiai asztalos és műszerész New Yorkban megalapította a céget, és gazdag pénzügyi befektetőktől sikerült egymillió dollár tőkét összegyűjtenie. 1874-ben az ámuló philadelphiai közönségnek be is mutatta éteri generátorát. 19 liter vizet öntött egy gépezetbe, melyben a víz éterré alakult át - állította Keely -, mely az energia eddig ismert minden formáját helyettesíteni képes, és ki fogja szorítani.

Bár Keely folyamatosan módosítgatta és finomította szerkezetét, a kezdeti lelkesedés ellenére a befektetők fokozatosan elvesztették érdeklődésüket iránta. Már a csőd szélén állt, amikor egy philadelphiai papírgyáros gazdag özvegye, Clara Bloomfield-Moore támogatást ajánlott fel neki. Keely kelletlenül belement, hogy a szakértők is megtekinthessék bemutatóit. Végre teljes mértékben elkészült a szerkezet is, mely az éteri energiának köszönhetően hatalmas súlyokat emelt fel. Azt azonban már nem engedte meg, hogy szerkezetét bárki is alaposabban megvizsgálja.

Erre csak 1898-ban bekövetkezett halála után kerülhetett sor. A kutatók a házban, melyben Keely a gépezetet tartotta, az álmennyezetek és hamis falak mögött meghajtó szíjakat fedeztek fel, melyek a pincében lévő, csendes járású motorhoz csatlakoztak, és ugyanitt egy háromtonnás fémgömböt is találtak, mely a sűrített levegő tárolására szolgált. Keely éteri energiájának nyilvánvalóan ez volt a forrása. Bár a csalását leleplezték, még ma is akadnak, akik abban a hitben élnek, hogy Keely valóban forradalmi felfedezésre jutott. Egy KeelyNet nevű website még ma is az ő elméletét terjeszti, és számos más hely foglalkozik szimpatikus, vibrációs fizikájával.

Thérése Aurignac

A legtöbb csaló és szélhámos más személynek adja ki magát, különösen akkor, ha egy végrendelet megtámadásáról van szó. Egy hírhedtté vált francia nő ennek éppen az ellenkezőjét tette: végrendeletek sorát eszelte ki, melyek őt jelölték meg örökösként. Az 1860-ban született, testes, egyszerű asszony mosónőként dolgozott a dél-franciaországi Toulouse-ban, egy sikeres és politikusi ambíciókat dédelgető ügyvéd, Gustave Humbert házánál, ahol Humbert fiának, Frédéricnek is felkeltette az érdeklődését. 

Az asszony elmesélte neki, hogy kisgyerekként felfigyelt rá egy de Marcotte nevű hölgy, aki végrendeletében egy kastélyt, birtokot és hatalmas vagyont hagyott rá. Frédéric el is hitte minden szavát, és hamarosan feleségül vette. A pár ezután Párizsba költözött. Humbert-ék habzsolták az életet, hamarosan pedig nyakig ültek az adósságban. Miután az apa kifizette adósságukat, Thérése bevallotta neki, hogy a de Marcotte kisasszonyról szóló történet hazugság - az igazság ugyanis ennél sokkal bonyolultabb. Így egy újabb történettel ezúttal az apát is átverte. Egy másik, állítólagos örökségére nagyobb összegű kölcsönöket is fel tudott venni - rendhagyó pályafutása során mintegy 64 millió franknyit.

Frédéric és a csak La Grande Thérése - Hatalmas Teréz - gúnynéven emlegetett Thérése vállalkozásai és pénzügyei Pierre Waldeck-Rousseau francia miniszterelnök figyelmét is felkeltették, így a házaspár menekülőre fogta. Hét hónap elteltével a spanyol rendőrség egy madridi bérházban bukkant rájuk. Kiadták őket a francia hatóságoknak, és 1903. augusztus 8-án 257 rendbeli hamisítás és csalás vádjával mindkettejüket bíróság elé állították Párizsban. A lapok a világon mindenütt beszámoltak a szenzációs esetről, Thérése-t és Frédéricet pedig öt év börtönbüntetésre ítélték.

A Sion-rend és a titok

2003-ban Dan Brown A Da Vinci-kód című regénye minden idők egyik legnagyobb bestsellere lett. Az első oldalon az Adatok címszó alatt a következőket írja: a Sion-rend létező szervezet. 1975-ben a párizsi Bibliothèque Nationale-ban előkerült pergamenek - az úgynevezett Les Dossiers Secrets - a Sion-rend számos tagját azonosítják. A könyvtár pergamenje valójában újságkivágások, gépírásos lapok, családfák és nyomtatott brosúrák dossziéba összefogott gyűjteménye volt. A pergamenek létezése csak az 1960-as években vált ismertté, és mindegyikük többé-kevésbé Rennes-le-cháteau rejtélyével áll kapcsolatban.

A 20. század első éveiben a Rennes-le-cháteau nevű dél-franciaországi falu papját misék kiárusításában találták bűnösnek. Meggazdagodása miatt a faluban az a szóbeszéd kelt lábra, hogy kincset talált a templomban. A sztorit egy újságíró, Gerard de Séde is beépítette egyik regényébe - eszerint a kincs valójában Salamon jeruzsálemi templomának elveszett menórája. Az erről szóló értesüléseket az újságíró egy bizonyos Pierre Plantard könyvéből szerezte. 

1969-ben Henry Lincoln angol színpadi szerző elolvasta de Séde könyvét, és az író közreműködésével nekiállt, hogy Jeruzsálem elveszett kincse címmel dokumentumfilmet készítsen a BBC számára. Kapcsolatba lépett Plantard-ral is, aki a Sion-rend folyamatos létezéséről számolt be nekik. Még azt is sejteni engedte, hogy ő, Plantard, a Meroving-dinasztia leszármazottja, maga a dinasztia pedig attól a gyermektől eredeztethető, akit Jézus nemzett Mária Magdolnának.

Lincoln mindezt összefoglalta a Szent vér és a Szent Grál című bestsellerében, a titok megfejtésére irányuló kutatások azonban kiderítették, hogy mind a történetek, mind a pergamenek hamisítványok. Hogy a Sion-rend létezett-e egyáltalán a 11. és a 12. században, az továbbra is kétséges. Plantard a Sion-rendet a katolikus törvények és intézmények független és hagyományőrző lovagrendjeként 1956-ban vette nyilvántartásba. Az erősen szélsőséges, jobboldali szervezet a Plantard által a második világháború alatt létrehozott protonáci csoport, az Alpha Galantes utódszervezete volt, mely Franciaország lovagiasság szabályai szerinti megújítása mellett kötelezte el magát.

Cikkünk a Csalók&Hamisítványok - A világ leghíresebb csalásai című könyv alapján készült.

• csalás
• átverés
• történelem
• hazugság
• Terasz