Augusztusban kétszer is pénzt kap sok magyar család: több mint egymillió háztartás érintett
Ekkor utalják az összegeket.

Egyre közeledik a szeptemberi iskolakezdés, így az államkincstár augusztusban kétszer is folyósítja a családtámogatást. Szeptemberben azonban emiatt egyszer sem érkezik pótlék.
Családi pótlék augusztusban
A családi pótlék egyszer hónap elején, augusztus 2-án (pénteken), másodjára pedig a hónap végén, augusztus 23-án (pénteken) érkezik meg az érintett családoknak, számolt be az Eduline.
Azok a háztartások, amelyek nem számlára kérték, postai úton kapják meg a pénzt, így az 2-4 nappal később érkezik majd meg, de így is lesz idő beszerezni az iskolakezdéshez szükséges dolgokat.
Mivel az augusztusi dupla családi pótlék egyik fele tulajdonképpen a szeptemberi összeg előrehozása, így szeptemberben nem kapnak pótlékot a családok.

A családi pótlék a nevelési ellátásból, illetve az iskoláztatási támogatásból tevődik össze.
A nevelési ellátásért a gyermek születésétől kezdve a tankötelezetté válás évének október 31-ig jár a pénzügyi segítség. A tanulmányok megkezdésével pedig már az iskoláztatási támogatás van érvényben. Ezt a tankötelessé válás évének november 1-jétől egészen annak a tanévnek az utolsó napjáig, ahol a gyermek betöltötte a 20. életévét, lehet kézhez kapni. Ez a sajátos nevelési igényű gyermekeknél kitolódik a 23. életévig, fogalmazott a cikk.
A családi pótlék havi összegeiről ide kattintva olvashatsz részletesebben.

Lehet-e boldog, aki intelligens? - A tudás hatása a lelki egészségre
Kepes András író, újságíró a Femina Klub júniusi előadásán arra keresi a választ, hogyan találhatunk boldogságot egy folyamatosan változó, kihívásokkal teli világban. Hogyan formálhatjuk úgy az életünket, hogy az ne csak sikeres, de valóban örömteli is legyen?
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. június 5. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Így nézheted meg, hogy feltörték-e a Microsoft-fiókodat: rögtön ki is pucolhatod az illetéktelen behatolókat
A Microsoft-fiók feltörése észrevétlen maradhat, ha nem ellenőrzöd időnként a bejelentkezéseket.
ElolvasomKépek: Getty Images Hungary