Ilyen volt az élet Budapesten a két háború között: egy hétköznapi polgár fotói kerültek elő
Amatőr fotókon nézheted meg, milyen volt a budapesti élet régen.

Különleges élmény olyan felvételeket nézegetni a régi időkből, amiket fényképészek készítettek, de talán még érdekesebbek azok a képek, amik hétköznapi emberektől származnak. Egy egész gyűjteményre való amatőr fotó került nemrégiben nyilvánosságra, amelyek főként a '20-as, '30-as, '40-es évek Budapestjét mutatják be.
A képeket Bor Dezső fővárosi tisztviselő, a Székesfővárosi Zenekar alapító karnagya készítette, aki amatőr fotósként követte kamerájával a városi középosztály klasszikus élethelyzeteit és helyszíneit. Jól komponált fotói egy képzett, a korszak fotósmagazinjaiból tájékozódó szerzőről vallanak - írták a Fortepanon, ahol a sorozat megjelent.
A budapesti élet régen
Bor Dezső 1888-ban született, és 1974-ben hunyt el. Az első világháború idején katonazenészként szolgált, később pedig megalapította a Székesfővárosi Zenekart. A formáció az első szimfonikus zenekar volt, ami a Magyar Rádióban már tíz nappal működésének megkezdése után szerepelt. Ahogyan a Fortepanon olvasható, Bor Dezső képei a két háború közötti polgári világ és világkép harmonikus, humánus, élettel teli lenyomatai. Nézd meg egy hétköznapi ember szemével, milyen volt a budapesti élet régen!
Fotók: Fortepan/Bor Dezső
Melyik teret látod ezen az 1933-ban készült fotón? Ismerd fel Budapest ikonikus részeit!
A tősgyökeres pestieknek tudniuk kell!
Elolvasom
Lehet-e boldog, aki intelligens? - A tudás hatása a lelki egészségre
Kepes András író, újságíró a Femina Klub júniusi előadásán arra keresi a választ, hogyan találhatunk boldogságot egy folyamatosan változó, kihívásokkal teli világban. Hogyan formálhatjuk úgy az életünket, hogy az ne csak sikeres, de valóban örömteli is legyen?
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. június 5. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!

- budapest
- blaha lujza tér