Így alakul a budapesti közlekedés: van, ahol elindulni sem érdemes
Felborul a főváros közlekedése az EU-csúcs miatt.
A feje tetejére áll a főváros közlekedése szerdától péntekig, mert az Európai Politikai Közösség és az Európai Tanács állam- és kormányfői is Budapestre látogatnak november 7-én és 8-án. A változások a közúti közlekedést és a tömegközlekedést is érinteni fogják.
Budapesti lezárások november 6-8.
Az EU-csúcs delegációinak közlekedése miatt lezárásokra kell számítani Budapest több kerületében péntekig – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a honlapján.
A rendőrség tájékoztatása szerint a korlátozások főként az V., a VI., a VII., a XIV. és a XV. kerületet érintik.
Szakaszosan és időszakosan lezárják szerdán 14 órától éjfélig a Liszt Ferenc repülőtér – 4-es főút – M0-s autóút – M3-as autópálya, bevezető – Kacsóh Pongrác úti felüljáró – Kós Károly sétány – Hősök tere – Andrássy út – József Attila utca – Széchenyi tér – Eötvös tér – pesti alsó rakpart – Március 15. tér – Szabad sajtó út útvonalat.
Csütörtökön 10 és 20 óra között a Szabad sajtó út – Március 15. tér – pesti alsó rakpart – Eötvös tér – Széchenyi tér – József Attila utca – Andrássy út – Hősök tere – Dózsa György út – Ifjúság útja – Stefánia út útvonalon kell lezárásra számítani.
Szintén csütörtökön 14 órától éjfélig lezárják a pesti alsó rakpartot a Margit híd és a Lánchíd között, valamint az Akadémia utcát.
Pénteken 10 és 20 óra között a pesti alsó rakpart – Eötvös tér – Széchenyi tér – József Attila utca – Andrássy út – Hősök tere – Dózsa György út – Ifjúság útja – Stefánia út útvonalon kell készülni időszakos lezárásokra.
Lezárás várható továbbá a Szabad sajtó út – Március 15. tér – pesti alsó rakpart – Eötvös tér – Széchenyi tér – József Attila utca – Andrássy út – Hősök tere – Kós Károly sétány – Kacsóh Pongrác úti felüljáró – M3-as autópálya – M0-s autóút – 4-es főút – Liszt Ferenc repülőtér 2 E porta útvonalon csütörtökön 7 órától éjfélig, valamint pénteken 7 és 18 óra között.
A korlátozások idején az útvonalat keresztező útszakaszokat szintén lezárják, valamint az érintett szakaszok környékén megállni is tilos lesz – olvasható a police.hu oldalon.
A közúti lezárásokról részletes információk a rendőrség weboldalán találhatók.
A közösségi közlekedést is érintik a delegációk érkezése miatti forgalmi változások csütörtökön és pénteken a fővárosban, a korlátozások miatt a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) azt javasolja, hogy az utasok szánjanak hosszabb időt a közlekedésre és induljanak a megszokottnál korábban útnak.
A BKK az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében mindenkinek a 2-es, a 3-as és a 4-es metró igénybevételét ajánlja.
Felhívták a figyelmet arra, hogy a közlekedési változásokat folyamatosan frissítik majd weboldalukon.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Fontos vizsgálatok lesznek most ingyenesek: életet menthet, ha korán észreveszik az eltérést
Már csak néhány nap maradt az ingyenes eseményig.
ElolvasomKépek: Getty Images Hungary
OLVASD EL EZT IS!
- amerika
- donald trump
Amerikai elnökválasztás: szinte biztosra vehető Donald Trump győzelme
- pestisjárvány
- érdekességek a világból