Brutális mértékben emelkedtek a fizetések

Neked is több jut a konyhára?

A gyermektelenek nem jártak olyan jól, reálbérük 0,6%-kal emelkedett.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A Központi Statisztikai Hivatal 2011 első félévére vonatkozó adatai alapján a fizetések brutális mértékben emelkedtek a családi adórendszernek is köszönhetően. A kétgyerekesek reálbére 9,3%-kal volt magasabb, mint tavaly, a háromgyermekesek reálbére pedig 17,2%-kal emelkedett. A gyermektelen családokban a reálbéremelkedés 0,6%-os volt az előző évhez képest.

A nettó átlagkereset az év első hét hónapjában 140.100 forint volt, 5,5%-kal több, mint a tavalyi év azonos időszakában. A versenyszférában 143.300 forint, a költségvetésben 133.900 forint volt a havi nettó kereset. A versenyszférában és a nonprofit szférában 7,5% körüli növekedés következett be, a költségvetés területén ugyanakkor alig változtak a nettó keresetek.

Emelkedtek az árak is

A január-augusztusi időszakban a fogyasztói árak is nőttek: 3,9%-kal voltak magasabbak, mint 2010 első nyolc hónapjában. A legnagyobb mértékű drágulás továbbra is az élelmiszerek esetében következett be, melyek árai átlagosan 7,3%-kal voltak magasabbak, mint az előző év azonos időszakában.

A férfiakat jobban keresik, mint a nőket

Az intézményi munkaügyi statisztika legfrissebb létszámadatai szerint a 2011 január-júliusi időszak átlagában 2 millió 684 ezren álltak alkalmazásban a nemzetgazdaságban, ugyanannyian - 0,1%-kal többen -, mint egy évvel korábban.

A KSH kimutatása szerint a május-júliusi időszak során a munkanélküliek száma és aránya a 15-64 éves korcsoportot tekintve 463 ezer főt, illetve 10,9%-ot tett ki.

A munkanélküliek száma 4 ezer fővel, a munkanélküliségi ráta 0,2 százalékponttal mérséklődött az egy évvel korábbihoz képest. A munkanélküliség minden negyedik fiatalt érintette, míg a 25-54 évesek esetében minden tizedik személyt. A munkanélküliek fele legalább egy éve keresett állást, a munkanélküliség átlagos időtartama valamivel több mint másfél év volt.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

A GDP 1,5%-kal nőtt

Magyarország bruttó hazai terméke 2011 második negyedévében 1,5%-kal növekedett az előző év azonos időszakához viszonyítva. A növekedés ellenére a gazdasági teljesítmény még 5,7%-kal elmarad a három évvel korábbitól. A kiigazítás nélküli, nyers adatok szerint az első negyedévi 2,5 és a második negyedévi 1,5%-os növekedés az első félév átlagában 1,9%-os emelkedést eredményezett - közölte a KSH összefoglaló jelentésében.

Ezt is szeretjük