
Megtalálták Atlantiszt? 8500 éves város fekszik a tenger alatt
Hosszú idő után végre a tudósok is választ kaphatnak a térséggel kapcsolatos kérdéseikre.

Döbbenetes felfedezést tettek a St. Andrews-i Egyetem kutatói egy búvárcsapattal karöltve. A tudósok régóta sejtették, hogy az Északi-tenger mélyén rejtőzik valami - erre azokból az emberi csontokból következtettek, amelyek helyi halászok hálóiba akadtak.
Ám végül olyasvalamire bukkantak, ami őket is meglepte: Észak-Skócia, Dánia és a Csatorna-szigetek között a tenger mélyén egy elveszett világ, az úgynevezett brit Atlantisz fekszik.
8500 éves város rejlik a tenger mélyén
A kutatók korábbi spekulációi akkor nyertek bizonyságot, amikor szövetkeztek egy olajtársasággal, és az ő adataikat is felhasználták az elveszett világ kutatása során.
Doggerland, vagy ahogy a sajtó elnevezte, a brit Atlantisz a kutatók szerint egykor Európa szíve lehetett, több tízezer ember élhetett itt, földjét pedig mamutok taposták - mindez időszámításunk kezdete előtt 6500 évvel történt.
Az adatoknak köszönhetően a kutatók most már képesek arra, hogy megismerjék az elveszett világ növény- és állatvilágát, illetve teljesebb képet kapjanak arról, milyen emberek élhettek az azóta a tenger alá süllyedt, ősi városban.
A felfedezett Atlantiszról egyébként korábban kiállítást is nyitottak Londonban, ahol az érdeklődők a 15 évig tartó kutatás összes eredményét megismerhették.
Az őskori fák maradványai, kőeszközök, mamutok fosszilizált maradványai, valamint az olajkutató cégek geofizikai adatai segítettek rekonstruálni az Északi-tenger Atlantiszát.
A kutatások alapján Doggerland egy hegyes-völgyes vidék volt, nagy tavakkal és kiterjedt mocsarakkal. Ahogy emelkedett a tengerszint, végül már csak a hegycsúcsok kandikáltak ki szigetekként a vízből.
A pollenek, magvak alapján a kutatók meghatározták Doggerland növényzetét, valamint eltartóképességét, azaz azt, hogy körülbelül mekkora lakosság élhetett a területen.
A program folytatásaként a kutatók az esetleges temetkezéseket, menhireket - magányos köveket -, valamint mamutok maradványait keresték - írja az MTI.
Cunami pusztította el
A kutatók úgy vélik, Doggerlandet pusztító szökőár temette végleg a víz alá, ám süllyedése nem egyik pillanatról a másikra következett be, hosszabb folyamat eredménye volt.
- Az emberek hajlamosak úgy beszélni a tengerszint emelkedéséről, mintha az valami új jelenség lenne - mondta Richard Bates a St. Andrews-i Egyetemtől a dailymail.co.uk-nek -, pedig ez egyáltalán nem így van. Ez egy körkörös folyamat, ami a Föld története során már rengeteg alkalommal lezajlott.
-
Ezüst nyaklánc M betűs medállal7 490 Ft
-
Kék és fehér cirkónia kristályokkal díszített ezüst ékszerszett27 900 Ft
-
Cirkónia kristállyal díszített édesvízi igazgyöngy nyaklánc négyszög foglalattal14 900 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló csepp alakú ezüst foglalatban11 900 Ft
-
Ellentétek vonzása nyaklánc kristályokkal7 990 Ft
-
Bolygó ezüst nyaklánc gyöngyházzal és cirkóniával9 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc cirkónia kövekkel díszített medállal9 150 Ft
-
Rózsaszín csillogó Swarovski® kristályos szett9 190 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy nyaklánc különlges cirkónia dísszel12 900 Ft
-
Krémfehér édesvízi igazgyöngy nyaklánc féldrágakövekkel14 990 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló cirkónia kristály díszítéssel14 900 Ft
-
Krémfehér édesvízi igazgyöngy ezüst fülbevaló13 990 Ft
-
Antracitszürke Swarovski® kristálygyöngy karkötő ezüst medállal11 900 Ft
-
Oroszlán ezüst horoszkópos nyaklánc6 990 Ft
-
Swarovski® kristályos Eiffel tornyos nyaklánc7 990 Ft
20 ezer évvel ezelőtt az Északi-tenger területét jég borította. Amikor a jég elolvadt, több sziget is láthatóvá vált, ugyanakkor a tengerszint is megemelkedett. Végül ez a klímaváltozás eredményezte, hogy Doggerland, ami egykor hatalmasabb volt, mint bármelyik ismert európai civilizáció területe, hullámsírba süllyedt, és 8500 éven keresztül senki nem is bukkant rá.
OLVASD EL EZT IS!
- történelem
- csillagok