Elkapták a 15 éves fiút, aki bombariadós e-maileket küldött több iskolának
Legalább 46 oktatási intézménynek küldött fenyegető e-mailt.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda – KR NNI – kihallgatta azt a 15 éves fiút, aki január 26. és 30. között legalább 46 iskolának küldött terrortámadással fenyegető e-mailt.
Elkapták a múlt heti bombariadó gyanúsítottját
A KR NNI kiberszakértői azonosították a levelek feladóját, aki egy 15 éves fiú. A Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei egyik kis településén élő tinédzsert január 31-én fogták el a rendőrök, olvasható a rendőrség honlapján. Az otthonában házkutatást tartottak, amelynek következtében informatikai eszközöket foglaltak le, illetve adatmentéseket végeztek a rendőrség munkatársai.
Ezek után gyanúsítottként hallgatták ki a fiatalt, aki elmondása szerint nem lepődött meg a rendőrök jelenlétén. A gyanúsított teljes körű beismerő vallomást tett. Elmondta, hogy célja a fenyegetés volt, az, hogy félelmet keltsen a diákokban, rémüljenek meg, és fussanak el az iskolákból. Az oktatási intézményeket találomra választotta ki, igaz, közöttük ott volt az a szakképző iskola, amit már két hónapja nem látogat, mert elege volt belőle, nem akart tovább tanulni.
Péntek délelőtt több magyar iskolában volt bombariadó, erről mi is írtunk részletesen. Január 23-án a rendőrség adatai alapján 292 oktatási intézmény kapott fenyegető levelet. A rendőrségi közlemény dátuma alapján arra következtetünk, hogy 15 éves fiú az e heti bombariadók miatt lehetett felelős, nem pedig a múlt hetiért.

Lehet-e boldog, aki intelligens? - A tudás hatása a lelki egészségre
Kepes András író, újságíró a Femina Klub júniusi előadásán arra keresi a választ, hogyan találhatunk boldogságot egy folyamatosan változó, kihívásokkal teli világban. Hogyan formálhatjuk úgy az életünket, hogy az ne csak sikeres, de valóban örömteli is legyen?
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. június 5. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Cover- és ajánlóképek: Getty Images