Ezeket a helyeket mindenképpen kerüld el nyáron: jövőbe lát a BKK új alkalmazása

Most megtudhatod, hol lesznek fennakadások.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Ha Budapesten dolgozol, akkor szinte biztos, hogy ma is belefutottál egy felújításba, illetve az azzal járó terelésbe, lezárásba. Már-már képtelenség fejben tartani, hogy hol és milyen forgalmi változásokkal kell számolni, így garantált a késés - már ha nem vagy elég rutinos, és indulsz alapból tíz perccel korábban.

A BKK most egy új alkalmazással segít elkerülni a kellemetlen helyzeteket. Kiderül belőle, hogy nyáron főként a budai oldalon várhatóak komoly fennakadások.

A jövőbe lát a BKK új alkalmazása

A BKK Zrt. a fővárosban zajló, forgalomkorlátozásokkal járó útfelújítási munkálatokat és azok ütemezéseit egy táblázatba foglalta, annak érdekében, hogy a Budapesten közlekedők számára egységesen, egy felületen elérhetők legyenek az elkövetkezendő időszakok korlátozásai - írja honlapján a társaság.

A közzétett táblázat a közúti korlátozások mellett a tömegközlekedési járatokat érintő változásokat is tartalmazza, aminek köszönhetően a fővárosban közlekedők akár hetekkel előre megtervezhetik, hogy mely útszakaszokat érdemes elkerülni egy-egy időszakban, illetve mely tömegközlekedési eszközök helyett szükséges mást választani.

A táblázatot végigpörgetve egyből feltűnik, hogy idén nyáron főleg a budai oldalon várhatóak komoly korlátozással járó felújítások, de például az Üllői úton is lesz sávlezárás. Remélhetőleg - feltehetően a BKK szakemberei is ebben bíznak - mérséklődik a torlódás, ha előre lehet tudni, mire kell számítani.

Változások a Széll Kálmán térnél

Hétfőn a gyalogosoknak és a közösségi közlekedőknek okozhatott meglepetést a Széll Kálmán tér, ahol megváltozott a forgalmi rend - ismét. Elkészül ugyanis a végleges útpálya a Krisztina körút Szilágyi Erzsébet fasor felé vezető oldalán, ezért a Szilágyi Erzsébet fasor-Krisztina körút-Széll Kálmán tér csomópontban az eredeti forgalmi renddel csaknem megegyező rend szerint lehet majd közlekedni.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

A Krisztina körútról a Szilágyi Erzsébet fasorba jelenleg átvezető ideiglenes átkötő utat lezárják, a Szilágyi Erzsébet fasor Széll Kálmán tér előtti szakaszán feloldják a sávlezárást.

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Ezt is szeretjük