Hogy vannak most a bangladesi sziámi ikrek? Friss hírek érkeztek az állapotukról
A bangladesi sziámi ikrek jelenlegi állapotáról közölt információt a Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány.

A szétválasztott bangladesi ikrek közül a korábban szövődményekkel küszködő Rukia is elhagyhatta az intenzív osztályt, így már testvérével, Rabiával és szüleikkel együtt lehetnek a kifejezetten számukra kialakított kórházi szobában - közölte a Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány csütörtökön az MTI-vel.
A közlemény szerint az alapítvány magyar orvosai Bangladesbe utaztak az általuk korábban szétválasztott ikrek miatt, közülük is különösen Rukia állapotának és rehabilitálhatóságának felmérésére céljából. Beszámoltak arról, hogy az Operation Freedom - Szabadság hadművelet - nevű szétválasztó műtétsorozat a negyedik szakasznál tart, amely koponyarekonstrukciós műtétekből és az ikrek rehabilitációjából áll.
Még hosszú az út a teljes gyógyulásig
Az első rekonstrukciós beavatkozás szeptember 11-én volt, a következő pedig az elkövetkező hetekben esedékes, ezért Csókay András, a végső szétválasztást vezető idegsebész és Pataki Gergely, a műtétsorozat koordinátora, a plasztikai sebészeti csapat vezetője visszalátogat Bangladesbe. A rehabilitáció keretein belül novemberben Dakkába utazik a Semmelweis Egyetem Pető András Karának konduktora is a Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány csapatának tagjaként.

Felidézték: a fejüknél összenőtt bangladesi sziámi ikreket 33 órás maratoni műtéttel választotta szét a Cselekvés alapítvány magyar orvoscsapata augusztus 1-jén és 2-án. Az egyik hároméves gyermek, Rabia már az operáció utáni ötödik napon magához tért, és azóta fejlődik, beszél és játszik, így már korábban elhagyhatta az intenzív osztályt.
Rukiánál azonban a végső szétválasztó műtét utáni 33. napon súlyos agyi bevérzés lépett fel, aminek oka a korábban eredményesen kezelt fertőzéses szövődmények visszatérése miatti véralvadási zavar. Ennek következményképpen a tudathatárt elérő gyermek állapota jelentősen romlott, de jelenleg is képes a végtagjait mozgatni, a szemét kinyitni. Esetében a felépülés várható mértékéről felelős nyilatkozat továbbra sem tehető az alapítvány álláspontja szerint.
Történelmi orvosi bravúr
A magyar orvoscsapatot 2017-ben kérték fel az akkor másfél éves Rabia és Rukia szétválasztására. A teljes egészében magyar tervezésű és kivitelezésű szétválasztó műtétsorozat első fázisa a közös agyi fő szállítóérszakasz szétválasztása volt endovaszkuláris - érpályán belüli - módszerrel, Hudák István vezetésével 2018-ban Dakkában.

Érzelmek logikája - Hogyan vannak jelen az érzelmek a logikus gondolkodásban?
A Femina Klub novemberi vendége Dr. Mérő László matematikus, pszichológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya az érzelmek és az elme bonyolult viszonyáról beszélget. Körbejárjuk, mit jelent valójában az érzelmi intelligencia, megismerjük az érzelmek szerkezetét, és hogyan alkalmazhatjuk a felismeréseinket mindennapi problémáink megoldásában is.
Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2023. november 6. 18 óra
Helyszín: Thália Színház
Promóció
A második - plasztikai sebészeti - fázis, a speciális magyar tervezésű szövettágító implantátumrendszer beültetése és fél évig tartó fokozatos tágítása Budapesten zajlott Pataki Gergely vezetésével. Az augusztus eleji végső szétválasztás a műtétsorozat harmadik fázisa volt Csókay András vezetésével. Az Operation Freedom jelenleg zajló negyedik fázisát a rehabilitáció, illetve a plasztikai és idegsebészeti szakterülethez tartozó koponyarekonstrukciós műtétek jelentik Pataki Gergely és Csókay András vezetésével.
Kiemelték, a lépések külön-külön is tudományos jelentőséggel bírnak: több orvosszakmai területen is új kezelési lehetőségek előtt nyitják meg az utat. A műtétsorozat folytatásához a Cselekvés alapítvány magyar orvoscsapatának továbbra is nagy szüksége van minden anyagi és lelki támogatásra - áll a közleményben.
Kiemelt kép: Getty Images/NurPhoto
10 magyar orvos, akik nélkül sehol sem tartana a tudomány
Akár a gyermekgyógyításban, akár az anatómiában vagy a betegségek és gyógyszerek felfedezésében is jelentős szerepet kapott néhány magyar orvos az elmúlt pár évszázad során, akikre méltán lehetünk büszkék.
OLVASD EL EZT IS!