Balog szerint lusták, Giró-Szász szerint konyakoznak a tanárok

Két kínos elszólás, az egyik a minisztertől, a másik a kormányszóvivőtől.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere csütörtökön elnézést kért egy szerencsétlen mondatáért, amelyet a pedagógus-szakszervezetekkel való tárgyalásokra készülve még kedden mondott egy gödöllői rendezvényen.

- A pedagógus-szakszervezetekkel való tárgyalásokra készülve izgalmamban egy szerencsétlen mondatot mondtam egy rendezvényen, amiért mindenkitől elnézést kérek - írta a miniszter az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében. Balog Zoltán kiemelte: nem állt szándékában senkit sem megbántani.

- Becsülöm és tisztelem a pedagógusokat, és elismerem munkájukat - ezen a rosszul sikerült mondat semmit sem változtat, bárki bármit is szeretne elhitetni - mondta el, hangsúlyozva, hogy továbbra is bízik abban, hogy a pedagógustársadalom is változatlanul a megegyezésre törekszik, hiszen ez szolgálja minden magyar érdekét.

Konyakoznak, és alig várják, hogy ne kelljen tanítani

A Gödöllői Hírek az internetes kiadásában szerdán azt írta: a Szent István Egyetem keddi szoboravató ünnepségén részt vevő miniszter a pedagógus-szakszervezetekkel való tárgyalásra indulván az összegyűltek előtt azt mondta: rohanok vissza Parlamentbe, hogy le tudjak ülni a pedagógus-szakszervezetek képviselőivel, akik sztrájkkészültségben vannak, és alig várják, hogy ne kelljen tanítani.

Nem ez az első, hogy egy kormányzati szereplő sértő megjegyzést tesz a tanárokra. Október elején Giró-Szász András az Este vendégeként az aznap bejelentett 400 milliárdos megszorítócsomag elleni pedagógustiltakozás kapcsán mondta, hogy amikor nagy vihar van a tengeren, akkor azt is értékelni kell tudni, hogy ha valaki kikötőbe vezet minket, nem biztos, hogy éppen konyakot kell rendelni.

Az LMP ezután a kormányszóvivőt lemondásra szólította fel, aki erre reagálva azt mondta: semmilyen társadalmi csoportot nem akart megbántani, különösképp a pedagógusokat nem.

- A kormány minden bérkövetelést megért, azt azonban nem támogatja, hogy az valamilyen adósság kárára valósuljon meg - tette hozzá, majd hangsúlyozta,  tudomásul veszi, hogy a mai magyar politikai életben az ellenfelek minden eszközt megragadnak arra, hogy megosztó és gyűlöletkeltő helyzeteket hozzanak létre.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Nagyon keveset keresnek

Kérdés, hogy miért sértegetik a kormánytagok a pedagógusokat? Erre egyelőre nincs hivatalos válasz. Ami biztos, hogy egyelőre a kormánynak kellene elnézést kérnie, mivel úgy emelték meg az óraszámokat, hogy azt ígérték, emelik a fizetéseket is, ez azonban elmaradt.

Magyarországon a tanárok az átlagbér alatt keresnek, a Workania korábbi felmérése szerint az általános iskolai tanárok bruttó 162 ezer forintot kapnak, a középiskolai tanárok pedig bruttó 175 ezer forintot.

Ezt is szeretjük