Ennyivel lesz drágább idén a Balaton: mélyen a zsebébe kell nyúlnia annak, aki utazni akar
Idén is emelkedtek a balatoni szállásárak: azt is megmutatjuk, melyik településen mennyivel kell többet fizetni tavalyhoz képest.

Idén is emelkedtek a balatoni szállásárak. 2024-ben fejenként és éjszakánként átlagosan 12 429 forintba kerül a nyaralás a magyar tengernél - írja a penzcentrum.hu. Ez 10 százalékkal több, mint tavaly ilyenkor, azonban az emelkedés mértéke nem egységes: legjobban Balatonalmádiban nőttek az árak, több mint 28 százalékkal.
Legdrágább idén is Balatonfüred, ahol 16 ezer forintért tölthetünk el egy éjszakát, ezt követi szorosan Hévíz, Zamárdi és Balatonalmádi, mindhárom 14 ezer forint körüli árakkal. Siófok idén lecsúszott a dobogóról, itt 13 ezer forintért nyaralhatunk. Gyenesdiás ebben a mezőnyben még olcsónak is számít, hiszen itt még mindig 10 ezer forint alatt van egy vendégéjszaka ára.
Alig öt hét a valódi szezon
Az egyik legnépszerűbb magyar szállásfoglaló portál, a szallas.hu magyarázata szerint az árakat nagyban befolyásolja, hogy egy településen milyen típusú vendégfogadó helyek állnak rendelkezésre, és ezeket a turisták milyen arányban veszik igénybe. A szállodákban egy éjszakáért fejenként átlagosan 23 ezer forintot kell fizetni, a többi szállástípusban - apartmanokban, panziókban, vendégházakban - ez az összeg 10-11 ezer forint körül mozog.

Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke szerint a Balaton egy „nehéz helyzetben lévő termék”, mivel a valódi szezonja nagyjából öt hétig tart. Az már az idei előfoglalásokból is jól látszik, hogy a legnépszerűbb időszak a július, erre a hónapra szól a foglalások 47 százaléka, ezt követi az augusztus 34 százalékkal. Arról, hogy a június már sokkal kevésbé kedvelt, tehet a bizonytalanabb időjárás és vízhőmérséklet mellett az is, hogy idén egy héttel meghosszabbodott a tanév, a gyerekek június 21-ig iskolába járnak. Mivel a hónapokkal korábbi foglalás leginkább a családokra és a nagyobb baráti társaságokra jellemző, elképzelhető, hogy mások még az utolsó pillanatban döntenek egy korábbi, júniusi balatoni nyaralás mellett.
A nyaralás költségei azonban nem érnek véget a szállás kifizetésével. Ahogy mi is megírtuk, az utóbbi időben a fagyi ára is az egekbe szökött, így ez is jelentős tétel lesz a családi nyaralás költségvetésében.
Kép: Getty Images
8 homokos, európai partszakasz, amit még sokan nem ismernek: az Adriánál is népszerűbb lehet a jövőben
A jövőben Európa legnépszerűbb úti célja lehet a homokos strandokban bővelkedő Lengyelország.
Elolvasom
Lehet-e boldog, aki intelligens? - A tudás hatása a lelki egészségre
Kepes András író, újságíró a Femina Klub júniusi előadásán arra keresi a választ, hogyan találhatunk boldogságot egy folyamatosan változó, kihívásokkal teli világban. Hogyan formálhatjuk úgy az életünket, hogy az ne csak sikeres, de valóban örömteli is legyen?
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. június 5. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció