Az utolsó példányt is kilőtték az orvvadászok: teljesen kihalt a jávai rinocérosz Vietnamban

Az állatvédők minden igyekezetük ellenére sem tudták megmenteni.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A jávai rinocérosz eddig is a súlyosan veszélyeztetett fajok közé tartozott, mostanra azonban végleg kihalt Vietnamban - számolt be róla a BBC egy természetvédelmi csoport információira hivatkozva.

A WWF és a Nemzetközi Rinocérosz Alapítvány - International Rhino Foundation - szerint az ország utolsó példányát feltehetően egy orvvadász lőtte ki, mivel a teteméről valaki levágta a szarvat.

Alig 50 példány maradt

2008 óta Vietnamban mindössze egy alkalommal láttak jávai rinocéroszt, és a kutatók nemrégiben megbizonyosodtak róla, hogy a Cat Tien Nemzeti Parkban egyetlen példány maradt életben: 2009. és 2010. között genetikailag elemezték a parkban talált rinocérosztrágyát, és az eredmények azt mutatták, hogy azok mind egyetlen példánytól származtak.

Nem sokkal a kutatás lezárása után azonban felfedezték, hogy az utolsó jávai rinocéroszt lelőtték, szarvát pedig levágták. Tran Thi Minh Hien, a WWF vietnami igazgatója azt mondta a BBC-nek, szomorú, hogy minden erőfeszítésük ellenére a jávai rinocérosz végül mégis teljesen eltűnt az országból. - Vietnam elvesztette nemzeti öröksége egy részét - mondta.

A szabadon élő jávai rinocéroszok egyedszáma a világban mára alig éri el az 50-et, a vietnami állat kilövésével a három ismert csordából már csak kettő maradt, egy India, Banglades és Burma területén, egy pedig Indonéziában, Jávában.

A világ 15 legkülönösebb állata

Nézegess képeket!

Elolvasom

A rinocéroszokat a szarvuk miatt lövik ki az orvvadászok, amit aztán az ázsiai feketepiacon jó pénzért értékesítenek, mert a helyiek gyógyító erőt tulajdonítanak neki.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban a cancel culture, azaz az eltörléskultúra került terítékre. Mikor született meg, és mit jelent a cancel culture kifejezés? Miért veszélyes jelenség? Kik azok a híres személyek, akik érintettek? Honnan tudjuk, hogy valósak-e az ellenük felhozott vádak? Hogyan befolyásolja az eltörléskultúra a stand up comedy műfaját?

Promóció

Bibhab Kumar Talukdar, az Ázsiai Rinocérosz-specialisták Csoportjának elnöke a BBC-nek elmondta, lesújtónak találják, ami a vietnami rinocérosszal történt, ugyanakkor bizakodóak a jövőt illetően: az állatvédők és a nemzeti park aktív munkájának köszönhetően Indonéziában az utóbbi tíz évben egyetlen olyan esetről sem tudnak, amikor orvvadász lőtt volna ki rinocéroszt.

Kép forrása: existingcreatures.wordpress.com

Ezt is szeretjük