Évfordulójuk előtt hunyt el a magyar nő, akit egy katona mentett ki Auschwitzból: 71 évig éltek szerelemben
Minden képükről sugárzik az igaz szerelem.
John Mackay, a 23 éves skót katona 1944-ben Auschwitzból mentette ki az akkor 20 éves, magyar származású Edith Steinert, akkor pedig még nem is sejtették, hogy életük hátralevő részét együtt, szerelemben fogják majd tölteni.
Pedig így történt, a 92 éves Edith és a 96 éves John idén 71 éve éltek házasságban. John egyébként a háborúban rohamosztagos katona volt, aki seregével együtt egy egész menetoszlopot mentett meg a halálból. A székesfehérvári Edith 39 családtagját veszítette el a holokauszt idején, csak édesanyja és ő maradt életben. Töretlen szerelmükről korábbi cikkünkben is olvashattál.
Szerelem a háborúban
John egyébként már a szabadítás megünneplésekor felfigyelt Edithre,1946. július 17-én házasodtak össze, és Skóciában alapítottak családot. A szívbemarkoló történetét azóta felkapta a világsajtó is. A feleség 92 évesen, három héttel az évfordulójuk előtt elhunyt, szerelmükre mégis sokáig emlékezni fog a világ.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- budapest
- történelem
Óriási tábla hirdette a zsidómentes Magyarországot a Városligetben
- budapest
- történelem