217 900 forintos nettó átlagbérről tud a KSH: 12,9%-os volt a növekedés
A 2017-es átlagkeresetről és a tavaly decemberi adatokról számolt be a statisztikai hivatal.
Tavaly decemberben a bruttó átlagkereset 327 700 forint volt, 13,5%-kal több, mint egy évvel korábban. 2017. január-decemberben a bruttó átlagkereset 297 000 forint, a nettó átlagkereset 197 500 forint volt. A múlt év tizenkét hónapjában a bruttó és a nettó keresetek átlagosan 12,9%-kal nőttek az előző évhez viszonyítva - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Tavaly január kivételével minden hónapban két számjegyű növekedést mutattak a keresetek. A növekedésre a minimálbér és a garantált bérminimum 15%-os, illetve 25%-os emelése, a költségvetési szféra egyes területeit, továbbá az állami közszolgáltató cégek dolgozóit érintő keresetrendezések voltak hatással - tette hozzá a KSH.
Átlagkereset 2017-ben
Az átlagos nettó kereset családi kedvezmény nélkül 217 900 forint volt a múlt év végén, a kedvezményt is figyelembe véve pedig 225 800 forintra becsülhető - tett hozzá a KSH. A vállalkozások körében 13,1%-kal voltak magasabbak a decemberi keresetek az egy évvel korábbiaknál, a költségvetési szférában 13,6%-kal nőttek a bérek.
Az év végi jutalmakat, prémiumokat a költségvetési szektorban már novemberben is fizették, mert az egyszeri járandóságok decemberben csak 5,0%-kal haladták meg az egy évvel korábbiakat, és átlagosan 29 600 forintot tettek ki, míg novemberben 49,8%-os növekedéssel meghaladták a 36 ezer forintot. A vállalkozásoknál 340 ezer forint volt a decemberi és 309 ezer forint az egész évi átlagkereset, a költségvetésben ez 301 ezer, illetve 275 ezer forint volt.
A legjobban teljesítő területek
Decemberben a foglalkoztatottak létszáma 57 ezerrel több volt az egy évvel korábbinál, a versenyszférában 66 ezerrel nőtt, a költségvetési szektorban 34 ezerrel csökkent a létszám, míg a közfoglalkoztatottak száma 47 ezerrel kevesebb volt, mint 2016 végén. Az iparban foglalkoztatottak bruttó átlagkeresete 11,8%-kal nőtt éves összevetésben decemberre, és megközelítette a 340 ezer forintot, az építőiparban 19,4%-os emelkedéssel 271 ezer forintra emelkedtek a bruttó keresetek.
Az ingatlanügyletek szolgáltatási területén 18,1%-kal emelkedtek a bruttó jövedelmek, és átlépték a 347 ezer forintot. Az energiaszektorban az 556 ezer forintot is meghaladta a bruttó átlagkereset, viszonylag szerény 7,2%-os emelkedéssel. A pénzügyi, biztosítási területen 623 ezer forint volt a bruttó átlagbér 8,8%-os éves emelkedéssel.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A szálláshelyszolgáltatás és vendéglátás területén a bruttó átlagkeresetek 199 ezer forintot tettek ki, annak ellenére, hogy 14,8%-kal emelkedtek, míg a kereskedelemben az átlaghoz közeli, 13,4%-os volt a keresetek emelkedése, és elérték a 296 ezer forintot.
A költségvetési szektorban 7,7%-kal 391 ezer forintra emelkedett a bruttó átlagkereset a közigazgatás és védelem területén, és 9,7%-kal 319 ezer forintra az oktatásban. Az egészségügyben 15,3%-os béremelkedést regisztrált a statisztika és 321 ezer forint volt az átlagbér, a szociális ellátásban 133 ezer forint maradt az átlagnál alacsonyabb 10,3%-os emelkedéssel.
OLVASD EL EZT IS!