Fitch Ratings: a magyar gazdaságpolitika visszatért a helyes útra
Volt idő, amikor a kormányt az egekbe dicsérték a külföldi vezetők. Ezekből válogattunk.
A kormány a kritikák mellett a dicsértekben sem szűkölködött. Nézzük, mely események azok, amelyek a sajtót is elismerésre késztették.
A Fidesz elmúlt másfél éve igen viharosra sikerült. A kétharmados Fidesz-győzelem egyedülálló politikai helyzetet teremtett Magyarországon, ami már önmagában ide irányította a nemzetközi sajtó figyelmét, az Európai Tanács soros magyar elnöksége pedig csak tovább erősítette ezt a folyamatot.
Jaroslaw Kaczyński, a lengyel konzervatív, ellenzéki Jog és Igazságosság - PiS - párt elnöke közölte: irigyli a Fidesz választási sikerét.
Az egykor jobboldalellenesnek tartott Magyarországon kétharmados többséggel nyerő Fidesz győzelmét Kaczyński példaértékűnek tartja.
Az idei lengyel választások során pártja nem nyert elnökséget, azonban megjegyezte: "eljön majd az idő, amikor Budapestünk lesz Varsóban". Kaczyński a Fideszéhez hasonló választási sikereket remél a következő szavazáson.
Amikor még Barroso is örült
José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke sikeresnek értékelte az Európai Unió Tanácsának soros magyar elnökségét, és köszönetet mondott a kormány munkájáért.
José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke az eredmények között említette többek között az első európai szemeszter beindítását, a horvát csatlakozási tárgyalások lezárását, az "arab tavasz" demokratikus mozgalmainak támogatását és az európai romastratégia elfogadását.
Joseph Daul néppárti frakcióvezető köszönetet mondott a magyar elnökségnek azért, hogy erőfeszítéseket tett a gazdasági kormányzás ügyének előmozdításáért.
Fitch Ratings: a magyar gazdaságpolitikika visszatért a helyes útra
A The Washington Post egy egész cikket szánt annak, amikor a Fitch Ratings felülvizsgálata utána Magyarországot negatívról lassan növekedőre minősítették. A Fitch Ratings hitelminősítő képviselője 2011 szeptemberében úgy vélekedett, a magyar gazdaságpolitika az idén visszatért a helyes útra, és a jövő évre kitűzött, három százalék alatti deficitcél hihető.
A The Washington Post azért megjegyezte, az erősödés attól is függ, hogy eleget tesz-e az ország a terveknek.
Anyámtól a modellekig - Mit tudtam meg a nőkről életem első 50 évében?
Kajdi Csaba influenszer, saját élményeiből és tapasztalataiból kiindulva osztja meg gondolatait a női szerepek alakulásáról, az anyai minták hatásáról és arról, hogy hogyan határoznak meg minket. A Femina Klub januári előadásán körbejárjuk, hogyan befolyásolják a női szépségideálok és elvárások a nők önképét és döntéseit. Milyen női minták segítik vagy éppen gátolják az önmegvalósítást?
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. február 19. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció