15 ember, aki megváltoztatta a történelmet
Talán minden másképp alakult volna a történelemben, ha ők nem születnek meg.

Dia

I. Erzsébet (1533- 1603)VIII. Henrik kisebbik lánya, I. Erzsébet féltestvére halála után került az angol trónra 1558-ban. A spanyol Armada 1588. évi legyőzésével ő rakta le a brit gyarmatbirodalom alapkövét. Hajadonként, gyermektelenül halt meg.

I. Erzsébet (1533- 1603)

VIII. Henrik kisebbik lánya, I. Erzsébet féltestvére halála után került az angol trónra 1558-ban. A spanyol Armada 1588. évi legyőzésével ő rakta le a brit gyarmatbirodalom alapkövét. Hajadonként, gyermektelenül halt meg.

Dia

James Madison (1751-1836)Neve összeforrt az amerikai alkotmány születésével. Az ő javaslatára hívták össze 1787-ben az Alkotmányozó Konvenciót, és tevékenyen részt vett az első tíz alkotmánykiegészítés elkészítésében is. Madison nevéhez fűződik az erős elnöki hatalomban megtestesülő központi kormányzás, mely a mai napig jellemzi az Amerikai Egyesült Államok politikai rendszerét.

James Madison (1751-1836)

Neve összeforrt az amerikai alkotmány születésével. Az ő javaslatára hívták össze 1787-ben az Alkotmányozó Konvenciót, és tevékenyen részt vett az első tíz alkotmánykiegészítés elkészítésében is. Madison nevéhez fűződik az erős elnöki hatalomban megtestesülő központi kormányzás, mely a mai napig jellemzi az Amerikai Egyesült Államok politikai rendszerét.

Dia

William Henry Fox Talbot (1800-1877)Az elhivatott angol kutató, régész és filológus fejlesztette ki 1935-ben a negatíveljárást, melynek alkalmazásával egyetlen felvételről korlátlan mennyiségű másolatot lehetett készíteni. A modern fényképezés Talbot találmányával kezdődött.

William Henry Fox Talbot (1800-1877)

Az elhivatott angol kutató, régész és filológus fejlesztette ki 1935-ben a negatíveljárást, melynek alkalmazásával egyetlen felvételről korlátlan mennyiségű másolatot lehetett készíteni. A modern fényképezés Talbot találmányával kezdődött.

Dia

Thomas Alva Edison (1847-1931) Az amerikai Edison valóságos modern Prométheusz volt. Ő állította az elektromosságot az emberiség szolgálatába az általa feltalált izzólámpa segítségével. Emellett tökéletesítette a telefont, rögzítette az emberi hangot, és filmkamerát is készített.

Thomas Alva Edison (1847-1931)

Az amerikai Edison valóságos modern Prométheusz volt. Ő állította az elektromosságot az emberiség szolgálatába az általa feltalált izzólámpa segítségével. Emellett tökéletesítette a telefont, rögzítette az emberi hangot, és filmkamerát is készített.

Dia

Auguste (1862-1954) és Louis Lumiére (1864-1948)A Lumiére-fivéreket a mozi úttörőiként tartják számon. Ők mutatták be 1895-ben a kinematográfot, a világ első filmfelvevő gépét.

Auguste (1862-1954) és Louis Lumiére (1864-1948)

A Lumiére-fivéreket a mozi úttörőiként tartják számon. Ők mutatták be 1895-ben a kinematográfot, a világ első filmfelvevő gépét.

Dia

Wilbur (1867-1912) és Orville Wright (1871-1948)Az amerikai repülőépítő testvérpár Flyer II. nevű gépe 1903. december 17-én emelkedett a magasba. A történelem első motoros repülőútja 36 méter hosszan és mintegy 12 másodpercig tartott. Mégis ez volt az a pillanat, amikor az égbolt meghódításáért vívott repülőgépes verseny visszavonhatatlanul kezdetét vette.

Wilbur (1867-1912) és Orville Wright (1871-1948)

Az amerikai repülőépítő testvérpár Flyer II. nevű gépe 1903. december 17-én emelkedett a magasba. A történelem első motoros repülőútja 36 méter hosszan és mintegy 12 másodpercig tartott. Mégis ez volt az a pillanat, amikor az égbolt meghódításáért vívott repülőgépes verseny visszavonhatatlanul kezdetét vette.

Dia

Mohandász Karamcsand Gandhi (1869-1948)Gandhit napjainkban a modern India atyjaként tartják számon. Az ő kitartásának köszönhető, hogy az 1930-as években az indiai felszabadítási mozgalom elismert politikai erővé fejlődött, kirajzolva egyúttal a függetlenséghez vezető utat is.

Mohandász Karamcsand Gandhi (1869-1948)

Gandhit napjainkban a modern India atyjaként tartják számon. Az ő kitartásának köszönhető, hogy az 1930-as években az indiai felszabadítási mozgalom elismert politikai erővé fejlődött, kirajzolva egyúttal a függetlenséghez vezető utat is.

Dia

Walter Ulbricht (1893-1973)A berlini fal felhúzása 1961. augusztus 13-tól a világ megosztottságát jelképezte. Megépítésének fő kezdeményezője Walter Ulbricht, a Német Szocialista Egységpárt első titkára, az NDK államtanácsának elnöke volt, aki Moszkva leghűségesebb csatlósának számított.

Walter Ulbricht (1893-1973)

A berlini fal felhúzása 1961. augusztus 13-tól a világ megosztottságát jelképezte. Megépítésének fő kezdeményezője Walter Ulbricht, a Német Szocialista Egységpárt első titkára, az NDK államtanácsának elnöke volt, aki Moszkva leghűségesebb csatlósának számított.

Dia

Simone de Beauvior (1908-1986)A francia írónő 1949-ben irodalmi áttörést ért el világsikert aratott, A második nem című művével, és haláláig a feminizmus ügyének elkötelezett híve maradt. Az ismert író-filozófus, Jean-Paul Sartre élettársa először állt ki nyilvánosan az abortusz mellett, amivel nagy port kavart.

Simone de Beauvior (1908-1986)

A francia írónő 1949-ben irodalmi áttörést ért el világsikert aratott, A második nem című művével, és haláláig a feminizmus ügyének elkötelezett híve maradt. Az ismert író-filozófus, Jean-Paul Sartre élettársa először állt ki nyilvánosan az abortusz mellett, amivel nagy port kavart.

Dia

Nelson Mandela (1918- )Az Afrikai Nemzeti Kongresszus vezetője jelentős szerepet játszott abban, hogy a faji diszkrimináció utolsó bástyájának számító Dél-Afrikában is eltöröljék a faji elkülönítést. A belső ellenállás vezéralakját, aki összesen 27 évet töltött börtönben, 1994-ben választották meg a Dél-afrikai Köztársaság első fekete államfőjének.

Nelson Mandela (1918- )

Az Afrikai Nemzeti Kongresszus vezetője jelentős szerepet játszott abban, hogy a faji diszkrimináció utolsó bástyájának számító Dél-Afrikában is eltöröljék a faji elkülönítést. A belső ellenállás vezéralakját, aki összesen 27 évet töltött börtönben, 1994-ben választották meg a Dél-afrikai Köztársaság első fekete államfőjének.

Dia

II. János Pál pápa (1920-2005)A lengyel származású II. János Pál pápa jóvoltából a katolikus egyház is szerepet játszott a kelet-európai kommunista rendszerek összeomlásában, és kiállt a demokratizálódási törekvések mellett. Számtalan külföldi utazásával nagy népszerűséget vívott ki magának, és ő volt az is, aki bocsánatot kért az egyház tévedéseiért.

II. János Pál pápa (1920-2005)

A lengyel származású II. János Pál pápa jóvoltából a katolikus egyház is szerepet játszott a kelet-európai kommunista rendszerek összeomlásában, és kiállt a demokratizálódási törekvések mellett. Számtalan külföldi utazásával nagy népszerűséget vívott ki magának, és ő volt az is, aki bocsánatot kért az egyház tévedéseiért.

Dia

Martin Luther King (1929-1968)Martin Luther King a feketék egyenjogúságáért küzdött, de erőszak nélkül, a polgári engedetlenség és a passzív ellenállás elveit alkalmazva. Elérte, hogy 1956-ban alkotmányellenesnek nyilvánítsák a faji megkülönböztetést.Kapcsolódó cikk:4 döbbenetes fotó, ami megrázta az egész világot »

Martin Luther King (1929-1968)

Martin Luther King a feketék egyenjogúságáért küzdött, de erőszak nélkül, a polgári engedetlenség és a passzív ellenállás elveit alkalmazva. Elérte, hogy 1956-ban alkotmányellenesnek nyilvánítsák a faji megkülönböztetést.

Kapcsolódó cikk:
4 döbbenetes fotó, ami megrázta az egész világot »

Dia

Desmond Tutu (1931- )Dél-Afrika első fekete püspöke, Desmond Tutu következetes apartheidellenes - a faji elkülönítést ellenző - politikájával reményt hozott országa színes bőrű lakossága számára. Az 1984. évi Nobel-békedíj annak a politikának az elismerését jelentette, mely néhány évvel később a fajüldözés megszűnésével meghozta gyümölcsét.

Desmond Tutu (1931- )

Dél-Afrika első fekete püspöke, Desmond Tutu következetes apartheidellenes - a faji elkülönítést ellenző - politikájával reményt hozott országa színes bőrű lakossága számára. Az 1984. évi Nobel-békedíj annak a politikának az elismerését jelentette, mely néhány évvel később a fajüldözés megszűnésével meghozta gyümölcsét.

Dia

Jurij Gagarin (1934-1968)A szovjetek és az amerikaiak űrharcából az első körben a szovjetek kerültek ki győztesen: az ő asztronautájuk, Jurij Gagarin volt az, aki a történelemben először, 1961. április 12-én, 108 perc alatt űrhajójával megkerülte a Földet.

Jurij Gagarin (1934-1968)

A szovjetek és az amerikaiak űrharcából az első körben a szovjetek kerültek ki győztesen: az ő asztronautájuk, Jurij Gagarin volt az, aki a történelemben először, 1961. április 12-én, 108 perc alatt űrhajójával megkerülte a Földet.

Dia

Neil Armstrong, Edwin Aldrin, Michael CollinsAz emberiség ősrégi álma, hogy egyszer elérje a csillagokat, a 20. században megvalósulni látszott: a szovjetek és az amerikaiak kijutottak az űrbe, és a történelemben először ember lépett a Holdra - Neil Armstrong volt az első, majd őt követte Aldrin, húsz perccel utána.Kapcsolódó cikk:Mégsem járt ember a Holdon? - 4 hatalmas tévhit »

Neil Armstrong, Edwin Aldrin, Michael Collins

Az emberiség ősrégi álma, hogy egyszer elérje a csillagokat, a 20. században megvalósulni látszott: a szovjetek és az amerikaiak kijutottak az űrbe, és a történelemben először ember lépett a Holdra - Neil Armstrong volt az első, majd őt követte Aldrin, húsz perccel utána.

Kapcsolódó cikk:
Mégsem járt ember a Holdon? - 4 hatalmas tévhit »
Blog.hu ajánló
Fotó: