3 ősi szellemidéző módszer
Íme, néhány kevésbé veszélyes módszer.
Kíváncsi vagy arra, hogy mi lehet a testen kívül, esetleg a halálon túl? Nem vagy ezzel egyedül, hiszen az embert ősidők óta foglalkoztatja az a kérdés, hogy hogyan lehetne a rejtett szférákba belepillantani. Erre a különböző népeknek megvoltak a maguk varázslói, akik rendelkeztek a megfelelő képességekkel és technikákkal.
A természeti népek gyakran úgy képzelték, hogy a világot három részre lehet osztani, a földre, a föld alatti és az égi szférára. A szellemidézés szertartásai során az ember a számára láthatatlan rétegekből idéz meg lényeket, melyek közt holt lelkek, segítő szellemek vagy ártó démonok is lehetnek.
Éppen ezért neked sem tanácsos megfelelő lelki felkészültség nélkül kapcsolatba lépned a nem látható szférákkal. A következő módszerek valamelyikét azonban kipróbálhatod.
Ám mindig figyelj arra, főleg az elején, hogy a szellemidézés bármelyik ártatlannak tűnő módszeréhez folyamodsz is, egyiket sem szabad öncéllal, szórakozásból, befolyásoló vagy ártó szándékkal kipróbálnod. Fontos, hogy semmiképp ne legyél teljesen egyedül közben! Nézd meg, melyek az ősi varázslók által használt eszközök!
Ouija tábla
Az ouija tábla a legenda szerint Kínából származik, és régen a szellemekkel való társalgásra használták. Ma van, aki jóslásra használja, mások viszont meg vannak győződve arról, hogy ez a holt lelkekkel való kapcsolattartás eszköze is lehet.
A fából készült táblán az ABC betűi vannak felsorolva, a számok 1-9-ig, az igen-nem, köszönések, valamint néhány jelkép. A táblához egy csúsztatható jelölőplakett tartozik, ami szabadon mozog a jelek között. A médiumnak vagy a jóslónak ezen a plaketten kell tartania a kezét, és megvárnia, amíg a szellem - vagy belső sugallata - hatására a keze megmozdul, és végigvezeti őt a szimbólumok bizonyos sorozatán.
Míg egyesek az asztaltáncoltatáshoz hasonlóan könnyen befolyásolható módszernek tartják, mások szerint ez a démonok visszaélésének legveszélyesebb eszköze. Az ouija-használók egy csoportja arról van meggyőződve, hogy nem külső erők, hanem a psziché tudattalan mozgása irányítja az ember kezét, de a pszichológiai magyarázat nem kevésbé misztikus, mint az ezotéria megfejtése. A tábla működéséhez hasonlít az automatikus írásé, amikor mindenféle tudatos irányítás vagy kontroll nélkül vetsz papírra mondatokat.
Meditáció
A szellemvilág üzenetei gyakran érkeznek álomban vagy meditációban. Ilyenkor az, amiről fontos tudnod, feltűnhet egy álombeli alak vagy egy jelzésértékű szimbólum képében, esetleg furcsa, borzongató érzés kíséretében, melyre érdemes odafigyelni. A tudatos kapcsolatfelvétel eszköze lehet a meditáció is, melyben belső képek segítségével láthatod meg a szükséges információkat.
A keleti tanítók úgy tartják, hogy a túlvilág üzenetei legtöbbször a koronacsakrán, a fejtetőn található energiaközponton keresztül érkeznek az emberhez. Ezért érdemes ennek megfelelő működésére koncentrálnod, de csak azután, ha a többi csakra is teljesen rendben van, mert egyébként veszélyes lehet.
Ritmusok
A zene gyakran kimarad a szellemi szférákkal való kapcsolattartás lehetőségeinek említésekor, pedig fontos eszköz lehet. A tibetieknek egész sor csörömpölő és zajkeltő eszköz áll a rendelkezésére, hogy hívják vagy épp elküldjék a szellemeket, és attól sem riadnak vissza, hogy a démonok hangját utánozzák. A sámánok számára a dob volt a szellemvilággal való kapcsolattartás - és elsősorban a révület - eszköze. Dobszóval hívták a szellemeket, és a monoton ritmus hatására felerősödtek a paranormális képességeik, így váltak képessé arra, hogy fogadják a túlvilági üzeneteket.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Ha ki akarod próbálni ezt a módszert, készíthetsz házilag is bármilyen csengő-bongó eszközt, amin egyszerű ritmusokat játszhatsz. A lényeg, hogy el tudd magad engedni benne és elég időt szánj rá. Közben, ha figyelsz, lehet, hogy különös megérzéseid támadnak.
OLVASD EL EZT IS!
- félelem
- karma
Egyértelmű jelek, melyek szellemjárásra utalnak
- angyal
- lélek