3 mondat, amivel végleg elásod magad az állásinterjún: így nem kapod meg a munkát
Fontold meg alaposan, hogy mit ejtesz ki a szádon az állásinterjú alatt!
Az első benyomás mindennél fontosabb az új munka megpályázásánál. Ha már behívtak egy személyes találkozóra, akkor valami megfogta őket, tehát lehetőleg ne rontsd el a biztató kezdetet egy semmiségnek tűnő félmondattal. A következőket semmiképpen ne ejtsd a ki szádon, még ha ehhez a nyelvedet kell is leharapni.
- Ugródeszkának tökéletes lesz!
Teljesen érthető, ha úgy gondolod, ez a munkahely csak egy lesz a sorban, ami majd a végső karriercélodig elvezet, ám ezt nem kellene a leendő munkaadó tudtára adni.
Ezzel nemcsak azt mondod, hogy nem tervezel hosszú távra a céggel, hanem azt is, hogy kizárólag a szakmai hírnevét szeretnéd a saját dicsőséged érdekében kihasználni.
Már csak azért sem szabad ilyet említeni, mert nem tudhatod, hogy végül hogyan alakul itt a sorsod - nem kizárt, hogy gyorsabban haladsz előre a ranglétrán, mint ahogyan azt kezdetben gondoltad. Sőt, lehet, hogy sokkal könnyebben eléred a célodat, mint bárhol máshol.
- Számomra ez a feladatkör nem jelent kihívást
Lehet, hogy már a korábbi munkahelyeden is hasonló munkát kellett végezned, ám ez még nem ok a fenti megnyilvánulásra. Elképzelhető, hogy a kisujjadban van az adott feladatkör, és neked ez tényleg nem kihívás, de az ehhez hasonló kijelentések csak a te szemszögödből tűnnek pozitívnak.
A felvételiztető munkatárs úgy fogja értékelni, hogy önelégült vagy, ráadásul, mivel nem látsz semmi izgalmat a helyzetben, nem is te vagy a legalkalmasabb személy a meghirdetett állásra.
Ez a mondat gondot okozhat abban az esetben is, ha mégiscsak megkaparintod a pozíciót, és kiderül, hogy a feladatköröd csak látszatra hasonlít az előzőhöz, ám valójában nem sok köze van hozzá.
- Az előző munkahelyemről kirúgtak, mert nem jöttem ki a főnökkel
Mindennapos dolog, hogy valaki nem kedveli a főnökét, de tilos ilyesmit kiejteni a szádon állásinterjú közben. Íratlan szabály, hogy a volt vezetőről nem szabad negatívan nyilatkozni. Egyrészt senkit nem érdekel a viszonyotok, pláne nem azt a HR-est, aki már órák óta embereket hallgat végig. Másrészt pedig emiatt negatív kép alakulhat ki rólad, legalábbis a lojalitásodat illetően.
Lehetőleg palástold az érzéseidet, még ha tényleg macska-egér harcot vívtatok is egykori feletteseddel. Abban az esetben, ha konkrétan rákérdeznek, hogy milyen volt a viszonyotok, légy semleges és tárgyilagos, csak azokat a dolgokat mondd el, amelyek valóban fontosan a felvételi szempontjából.

Érzelmek logikája - Hogyan vannak jelen az érzelmek a logikus gondolkodásban?
A Femina Klub novemberi vendége Dr. Mérő László matematikus, pszichológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya az érzelmek és az elme bonyolult viszonyáról beszélget. Körbejárjuk, mit jelent valójában az érzelmi intelligencia, megismerjük az érzelmek szerkezetét, és hogyan alkalmazhatjuk a felismeréseinket mindennapi problémáink megoldásában is.
Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2023. november 6. 18 óra
Helyszín: Thália Színház
Promóció
Kerültél már kínos helyzetbe állásinterjún egy kijelentésedet illetően?
OLVASD EL EZT IS!
- siker
- álláskeresés