3 illetlen dolog, amit ne tegyél egy dohányzóval szemben

A cigaretta káros és kellemetlen, ám a dohányosokat is megilleti a tisztelet. Íme, néhány illemszabály.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Míg a 20. századot szinte végigpöfékelte a fél emberiség, addig a 21. században már egyre többen hagynak fel a dohányzással. Az Európai Unió, vele együtt pedig a hazai törvénykezés is egyre kevesebb teret enged a cigarettának. Sorra szűnnek meg a dohányzó szórakozóhelyek, egyre kevesebb étteremben találni dohányosok számára fenntartott részt, sőt, Angliában már a buszmegállókban és a forgalmasabb köztereken is tilos rágyújtani.

Bár hazánkban is egyre többen kampányolnak a dohányzás ellen, még ma is rengeteg a dohányos. A felnőtteknek több mint 30%-a függő, ezáltal pedig rengetegen szenvednek passzívan a füsttől. Csakhogy cigarettázni lehet úgy is, hogy az másokat ne zavarjon - ahogy nemdohányzóként is lehet tiszteletet tanúsítani a dohányzókkal szemben.

Korábbi cikkünkben a dohányzáshoz kapcsolódó illemszabályokról írtunk, ezúttal pedig annak jártunk utána, hogy mit tanácsol az etikett a nemdohányzók számára a függőkkel szemben.

A dohányzás kérdése az étteremben

Természetesen nem tolerálható, amikor valaki kérdezés nélkül rágyújt az asztalnál akkor, amikor még mellette esznek. Egy illemtudó dohányos ezt nagyon jól tudja, és még csak engedélyt sem kér addig, amíg mindenki be nem fejezte az étkezést. Ha azonban rákérdez, hogy rágyújthat-e, nemdohányzóként ne vágd rá azonnal, hogy nem. Elsőként nézd meg, hogy van-e hamutartó az asztalon, mindenki befejezte-e a főételt, megengedett-e a dohányzás az adott helyen, ha pedig megfelelnek a körülmények, akkor ne kekeckedj. Igazán udvarias gesztus, ha nem hozod kínos helyzetbe, és engedélyt adsz legalább egyetlen szál cigarettára.

Nemdohányzóként dohányos helyen

Azoktól, akik nem függői a cigarettának, érthető elvárás, hogy a környezetükben ne gyújtsanak rá - főleg ott, ahol egyébként sem engedélyezett dohányozni. A passzív dohányzás éppen olyan káros, mint az aktív. A tisztelet azonban a dohányzókat is megilleti, akár utaznak, akár étteremben ülnek, akár szórakozóhelyen tartózkodnak. Nagy udvariatlanság például nemdohányzóként a vonaton olyan fülkét választani, ahol engedélyezett rágyújtani, majd megkérni a másik, dohányzó utast, hogy mellőzze a füstölgést.

Ha nincs több szabad ülőhely a nemdohányzók számára fenntartott fülkékben, és egyáltalán nem bírod elviselni a füstöt, akkor illedelmesebb ezt jelezni.

15 életbevágóan fontos illemszabály

Nézegess képeket!

Elolvasom

Kérd meg udvariasan, hogy húzza le az ablakot, vagy arra, megtenné-e, hogy máshol gyújt rá addig, amíg te le nem szállsz. Bár nyitott ablak mellett egy-két szál cigaretta talán elviselhető.

Baráti összejövetel - dohányosokkal

Kevés olyan emberrel találkozni, aki maga nem a cigaretta rabja, mégis lehetőséget ad arra, hogy barátai vagy egy-egy családtagja alkalomadtán rágyújtson a lakásában. Ezt a dohányosok tiszteletben is tartják, főleg akkor, ha rajtuk kívül senki nem dohányzik a társaságban, vagy kisgyerek, beteg van a lakásban. Az olyan nagyobb összejövetelekre azonban, mint például a szilveszteri házibuli vagy egy nagyobb születésnapi parti, nem hívhatsz meg csak olyanokat, akik nem dohányoznak - és a dohányosokat sem zárhatod ki a lakásból. Az illem szerint egy-egy ilyen alkalom során lazítani kell a szabályokon.

Udvarias gesztus, ha például a konyhát vagy a nappalit jelölöd ki a dohányosok számára - a többi helyiség ajtaját pedig csukd be. A hamutálakat rendszeresen ürítsd, és félóránként vagy óránként szellőztess egy nagyot, ilyenkor egy kevés lakásparfüm is jól jöhet.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Az ablakot viszont nem érdemes egész estére résnyire nyitva hagyni: a füst így nem megy ki, a lakás viszont alaposan kihűl, ha kint hideg van.

Cikkünk elkészítésében Görög Ibolya Mindennapi maceráink és a Protokoll az életem című könyve segített.

Ezt is szeretjük