2020-ra titkos bázis épülhet a Holdon
A NASA bázist építene a Holdon, de sokak szerint nem árulják el a valódi okokat.
A Holdon található állandó bázis létrehozása az évtized egyik kiemelt célja a NASA számára. Felépítése történelmi jelentőségű lenne mind az űrutazás, mind az emberi tudomány fejlődésében, sokak szerint azonban más okok is rejtőznek a háttérben.
Bázis a Holdon
George W. Bush elnök 2004-ben kérte fel a NASA-t egy holdbázis létrehozására, melyet hivatalos indoklás szerint a Naprendszer tanulmányozására és kutatására fognak felhasználni. A tervek szerint a felderítés után az első emberi repülésekre 2014 körül kerülne sor, melyek során négyfős legénységek érkeznének a helyszínre, folyamatosan kiépítve a bázis infrastruktúráját. A személyzet kéthavonta váltaná egymást, létrehozva a folyamatos emberi jelenlétet az égitesten.
A legmegfelelőbb terepnek mindehhez a Hold valamelyik sarkvidékét tartják, a bázist pedig napenergiával tervezik működtetni, kihasználva emellett a Hold természetes forrásait, fokozatosan függetlenedve a Földtől.
Mindezzel a kutatási és oktatási célok mellett az is valóra válhat, hogy idővel a Hold szolgáljon kiindulópontjául a távolabbi utazásoknak, korunkban elsősorban a Marsra tett expedícióknak. Bush elnök a bázis elkészültét 2020-ra határozta meg, azonban még mindig kérdéses, sikerül-e mindezt megvalósítani, mint ahogy sokak szerint az is, mi lehet a valódi cél.
Összeesküvés-elméletek a háttérben
Az összeesküvés-elméletek hívei szerint a bázis létrehozásának az emberi tudás tágításán túl rejtélyesebb okai is vannak. Sokak szerint a támaszpont a Föld felé közeledő idegen járművek megfigyelését, sőt, azok megtámadását tenné lehetővé. Az UFO-hívők elképzelései szerint ugyanis a repülő csészealjak már több mint fél évszázada szabadon repkednek bolygónk egén.
Az idegenek feltételezett mozgásszabadságával összefüggésben alakult ki, és fokozatosan erősödött köreikben az a meggyőződés, miszerint az Amerikai Egyesült Államok kormánya titkos előkészületeket tesz egy esetleges Föld ellen irányuló támadás visszaverésére, minek érdekében különböző fegyverek fejlesztésén dolgoznak.
Az elmélet szerint ezek közé tartozik egy olyan támaszpont létesítése is, melyen a földlakók számára a legnagyobb titokban folynának az esetleges műveletek. Sokak szerint ez lenne az indoka annak is, hogy a NASA, azaz az amerikai űrhivatal parancsot kapott, hogy 2020-ig bázist hozzon létre a Holdon.
A híres Hellyer-nyilatkozat
Paul Hellyer, volt kanadai védelmi miniszter a Torontói Egyetemen egybegyűlt diákság előtt jelentette be, hogy az UFO-k az emberek feje fölött repkedő repülőgépekhez hasonlóan teljesen valóságosak. Jóllehet, Heller nem akarta felfedni saját információforrását, egyértelműen állította, hogy meg van győződve az idegenek létezéséről.
A férfi 1963 és 1967 között, hivatalos munkájából kifolyólag vett részt az Atlanti Szövetség titkos ülésein, és tudomása volt a Norad elnevezésű amerikai-kanadai légi parancsnokság titkairól is. Állítása szerint az UFO-k létezése 1947-ben jutott végérvényesen az amerikaiak tudomására, amikor Roswellnél lezuhant az a tárgy, melyet az összes tanú repülő csészealjként írt le. Hellyer megjegyezte azt is, hogy az esetet követően a katonaság sietve hallgatásba burkolózott.
Az egykori miniszter szerint az Egyesült Államok elnökein és néhány hozzájuk közel álló emberen kívül senki más nem ismeri az igazságot a Roswellben összegyűjtött maradványokkal, valamint az 51-es övezetben végzett kísérletekkel kapcsolatban.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Az UFO-hívők és az összeesküvés-elméletek rajongói úgy vélik, Bush elnök ennek a nyilatkozatnak adott hitelt a bázis létrehozására vonatkozó utasításával, és, bár megépítését a nyilvánosság is végigkövetheti, mindannak, ami ott zajlik majd, jó része szigorúan titkos marad.
Tényleg egyedül vagyunk a világegyetemben? Létezhetnek más, lakott világok? Vagy a sok száz megfigyelés csupán a szemtanúk fantáziájának terméke? Ahhoz, hogy az olvasó megtudja, mi is az igazság mindezen rejtélyekkel kapcsolatban, a könyv végigköveti az ufológia történetét, elemzi a leghíresebb eseteket, és bemutatja azokat a helyeket, ahol leggyakrabban észlelnek megmagyarázhatatlan jelenségeket.
A könyv ára 2324 forint.
Kiadja a Ventus Libro Kiadó.
A könyvet itt rendelheted meg.
OLVASD EL EZT IS!
- fotó
- tudomány
Felénk tart az aszteroida?
- vallás
- világvége
A Vatikán eltitkolja a világvégét? A harmadik fatimai titok rejtélye
- tudomány
- lelet