Egyetlen dolog a hosszú, boldog életért - És még a környezeted is óvhatod vele
A 2. Vegán Tavaszi Fesztiválon mindent megtudhatsz.

beauty and style
Top olvasott cikkek

Vegánnak lenni azt jelenti, hogy nem fogyasztunk, illetve használunk állati eredetű terméket sem az étkezés, sem az öltözködés, sem a szórakozás terén – nemcsak az állatok iránti tiszteletből és szeretetből, hanem szűkebb és tágabb környezetünk védelméért, nem utolsósorban pedig a saját egészségünkért is. A veganizmus nem jár lemondással, és nem kell, hogy drága legyen – sőt, aki ezt az utat választja, nagymértékű javulást tapasztal az életminőségében, és jobbá válnak az életkilátásai.

Nem véletlen, hogy a vegánok száma folyamatosan és jelentős mértékben nő. A Vegán Állatvédelem tavalyi vegán fesztiválját pedig a nagy sikerre való tekintettel már a második követi, még több előadással és kiállítóval, május 15-én, vasárnap az Anker’tben. Ha fontos számodra a többi földlakó, és szeretnél minőségi életet élni, ott a helyed! Bemelegítésképpen pedig íme, néhány elgondolkodtató információ és adat.

Ipari állattenyésztés – nemcsak az állatnak, az embernek sem jó

Tény, hogy az ipari állattenyésztés gazdaságosan nem kivitelezhető humánus módon – a részletekbe itt nem mennénk bele, a témáról bővebben a Vegán Állatvédelem honlapján olvashatsz. Azt azonban, hogy mindez nemcsak az állatoknak, hanem a környezetnek is árt, kevesebben tudják. Íme, néhány beszédes adat.

Fokozódó vízhiány

A tej- tojás- és húsipar jelentősen hozzájárul a világon egyre fokozódó vízhiányhoz, és a vegán étrendre való minél nagyobb arányú áttérés erre a problémára egy hatékony, gyors, olcsó megoldás. Példának okáért 1000 kilogramm sertéshús előállításához a teljes folyamatot belekalkulálva 11 345 köbméter víz felhasználása szükségeltetik. Ezzel szemben 1000 kilogramm növényi húskészítmény esetében ugyanez az érték 177 köbméter (Aiking, Helms és mts., 2006). A Nemzetközi Tejipari Szövetség pedig a következő adatokat tette közzé 2009-ben: 1 kilogramm tej termeléséhez 1000 liter vizet használnak fel, 1 kilogramm sajt előállítása átlagosan 5000 liter vizet igényel, 1 kilogramm tejpor pedig 4600 liter vizet (International Dairy Federation, 2009).

Csökkenő termőföld

A bolygón található szárazföld 38%-a alkalmas mezőgazdálkodásra – ez összesen majdnem 5 milliárd hektárnyi földterület. Ennek 69%-át használjuk legelőnek, 28%-án takarmánynövényeket termesztünk, a maradékon termelünk olyan élelmiszereket, mint az alma, a diófélék, a szőlő és így tovább. A takarmánynövények a közhiedelemmel ellentétben emberi fogyasztásra is alkalmasak, így az a 28% sem megy teljes egészében állateleségnek. Összesen valójában "csupán" 80%-a a termőföldeknek az, amivel haszonállatainkat etetjük.

Erdőirtás

Az állattartás nagyon területigényes biznisz. Mivel a fejlődő országok húsigénye rohamosan nő, egyre több és több területet veszünk el a vadontól, hogy legelőt vagy takarmányültetvényt létesítsünk rajta.

Környezetszennyezés – trágya és gázkibocsátás

Jelenleg hatalmas túltermelés van trágyából, és képtelenség lenne logisztikailag azt a hatalmas mennyiséget a megfelelő helyre elszállítani, másrészt az intenzív gazdaságokban keletkező állati ürülék ugyanúgy tele van vegyszerekkel, antibiotikumokkal, hormonokkal, mint maga a hús vagy tej. A trágya ennél fogva nem a talaj tápszere, hanem annak ellensége, beszennyezője. Ellentétben a vegán gazdaságokban használt úgynevezett "zöld trágyával", ami két-háromféle növény használatát jelenti, melyek a talaj termőképességét támogatják.

Mindemellett a Világfigyelő Intézet (World Watch Institute) 2009-es tanulmánya szerint az állattartás az üvegházhatású gázok minimum 51%-áért felelős. Ez 32 564 millió tonna, ami az emberi tevékenységhez köthető üvegházhatású gázok minimum 51%-a.

A fenti adatok és információk Bonifert Anna Miért vegán? című könyvéből származnak.

Nem kell éhen halni

Az Amerikai Dietetikus Társaság hivatalos állásfoglalása szerint "a megfelelően összeállított növényi étrend tökéletesen megfelelő az élet minden szakaszában, bele értve a terhességet, a szoptatást, a gyermekkort és az időskort is. A gabonákból, zöldségekből, hüvelyesekből, magvakból és mogyorófélékből származó fehérjék a nap folyamán kiegészítik egymás aminosavprofilját anélkül, hogy precíz tervezésre vagy fehérjepótlásra lenne szükség." A vegánok nemcsak hogy nem halnak éhen, hanem jellemzően egészségesebbek is, és esetükben jóval alacsonyabb a kockázata az olyan, állati eredetű ételek fogyasztásával összefüggő betegségek kialakulásának, mint például a szív- és érrendszeri problémák, a diabétesz, illetve a rák jó néhány válfaja.

Mi sem bizonyítja ezt, mint hogy számos vegán sportoló ismert. Ilyen például az amerikai Jurek Scott, a 24 órás futás amerikai csúcstartója, aki 20 éve nem fogyaszt húst, 1999 óta más állati eredetű táplálékot sem, vagy Magyarországon Beda Szabolcs maratoni futó és Kertész Róbert ironman.

Jurek Scott

2. Vegán Tavaszi Fesztivál – program

Előadások*

10:00 megnyitó
10:10–10:40 Horváth Éva: Fajizmus for dummies: az állatjogi gondolkodás alapjai
11:20–11:50 Szabó Gábor: Karnizmus és a húsevés pszichológiája
12:40–13:10 Nagy Brigitta: A tej ára nem 159 Ft
14:00–14:30 Kristóf Veronika (Sea Shepherd Hungary): Állatkertek, cirkuszok, delfináriumok
15:20–15:50 Bittner Bettina: Gardróbunk sötét titkai, avagy ruhatárunk áldozatai
16:00–16:30 Bonifert Anna: Nincs különbség
16:40–17:10 Váli Tamás: Vegán testépítés és egészséges táplálkozás
17:55–18:25 Stöhr Gréta: Vegán otthon, úton, munkában-avagy gyakorlati útmutatás a bevásárlástól a példamutató kommunikációig
18:30–20:00 COWSPIRACY – vetítés magyar felirattal

Workshopok*

10:45–11:15 Konfliktuskezelés, avagy támadnak, mert vegán vagyok
12:00–12:30 Egészség természetesen
13:20–13:50 Vegán gyereknevelés
14:40–15:10 Állatvédelem
17:15–17:45 Sportolás vegánként

A standok között

  • számos vegán étterem finomságai
  • vegán sütemények és nyers édességek
  • növényi tejek
  • vegán kozmetikumok
  • környezetbarát termékek

*A programváltozás jogát fenntartjuk!

Időpont: 2015. május 15., vasárnap, 10:00–20:00

Helyszín: Anker't, 1061 Budapest, Paulay Ede utca 33.

A belépés ingyenes!

A helyszín kutyabarát!

További információ a Vegán Állatvédelem Facebook-oldalán.

Ezt is szeretjük