18

Csak felnőtteknek!

Az általad letölteni kívánt tartalom a hatályos jogszabályok szerint a kiskorúakra káros hatással lehet. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz ne férjen hozzá kiskorú, használj szűrőprogramot!

Hollywood legpikánsabb szextitkai leleplezve

Fenekelés, szexmaraton, kések és gázmaszkok - a sztárok szexuális fantáziájának semmi sem szab határt. Ezekből csemegéztünk.

Állandóan szexelni akarnak

A sztárokat nem kell félteni, hiszen tudják jól, mivel üssék el az időt a hálószobában. A fantáziájuk határtalan, ahogyan nemi étvágyuk is. Éppen ezért nem olyan meglepő, hogy egyre több hollywoodi híresség döbben rá arra, hogy szexfüggő lett.

David Duchovny önként vonult szexelvonóra

Habár a kifejezést a köznyelvben gyakran lekezelő és pejoratív értelemben használjuk, a probléma ennél sokkal komolyabb. A szexfüggők ugyanis a nemi együttlét utáni vágyakozást leküzdhetetlen kényszernek érzik, amitől egyetlen pillanatra sem képesek megszabadulni. Ám hiába hajtja őket a folytonos pszichés és testi kielégülés utáni vágy, ez nem sikerül nekik, ezért újabb és újabb partner után néznek, miközben érzelmileg képtelenek kötődni bárkihez is.

A kilencvenes évek elején Michael Douglas akkori felesége teregette ki férje szennyesét. Diandra Luker állítása szerint Douglas-en olyannyira elhatalmasodott a szexfüggőség, hogy egy klinikára kellett beutalnia. De ugyanígy járt Halle Berry exférje, Eric Benet is, aki már több alkalommal vett részt szexelvonókúrán, de házasságát nem tudta megmenteni.

Halle Berry és exférje, Eric Benet

Az Oscar-díjas Berry ugyanis nem tűrte, hogy Benet csillapíthatatlan szexvágya miatt lépten-nyomon megcsalja őt, ezért döntött a válás mellett. David Duchovny pedig tavaly nyáron önként jelentkezett egy klinikára kezelhetetlen szexfüggősége miatt. Ő szerencsésebb volt, Tea Leonival kötött házassága ugyanis nem ment rá erre.

Nagyszájú rekorderek

Jack Nicholson nyilatkozta egyszer, hogy utálja az óvszert, mert attól olyan érzése támad, mintha egy meleg szemeteszsákot húzott volna fel férfiasságára. Hollywood egyik legnagyobb élő szexlegendája állítólag kétezer nővel bújt ágyba, és sosem volt képes megállapodni. Talán nem véletlen, hogy csak egyszer nősült meg, és erre is a hatvanas években került sor. A sármos nőcsábásznak ezidáig hat gyermeke született öt különböző nőtől, leghosszabb kapcsolata pedig 16 évig tartott Anjelica Houstonnal.

Janice Dickinson 1000 pasival büszkélkedhet

Nicholson a nyolcvanas évek egyik legismertebb szupermodelljének is a szeretője volt. Janice Dickinsonnak saját elmondása szerint ezer férfival volt dolga, köztük olyan legendás figurákkal, mint Warren Beatty vagy Bruce Willis.

Dickinson szó szerint falta a pasikat, pikáns élményeit pedig sosem titkolta. Sylvester Stallone például – aki imádta a jelmezeket - rendszeresen meglátogatta őt katonaruhában, de még csak a hálóig sem jutottak el, mert már a hátsó kertben egymásnak estek.

A KISS együttes basszusgitárosa, Gene Simmons - akinek tavaly egy félresikerült plasztikában is része volt - ennél vadabb számokkal büszkélkedhet, állítása szerint ugyanis 4600 nővel volt dolga eddigi pályafutása során. A legelképesztőbb számvetést azonban az egykori NBA kosárlabda-játékos, Wilt Chamberlain produkálta második önéletrajzában. A kultikus sportoló arról írt, hogy húszezer nővel volt dolga! Ez persze már hihetetlen, hiszen, ha igaz a szám, akkor Chamberlain-nek 15 és 55 éves kora között heti kilenc nővel kellett hancúroznia, az ilyen teljesítmény pedig kétkedéssel kezelhető.

Kések, gázmaszkok és szexmaraton

Charlie Sheennek állítólag ötezer nővel volt dolga, ám róla ennél durvább dolgok is napvilágra kerültek. Előző felesége, Denise Richards tálalt ki válásuk idején, aki távoltartási kérelmet kért agresszív férje miatt a bíróságtól.

Charlie Sheen a gázmaszkokba bolondult bele

Ha hihetünk Richards-nak, akkor Charlie Sheen az évek során totál megszállott és paranoiás lett, és bizarr módon fetisizálta a gázmaszkokat, amikből őrült módjára tonnaszám vásárolt. Sőt, Sheen állítólag szabadidejét gyerekpornó nézegetésével töltötte, arról nem is beszélve, hogy még saját merev péniszét is lefotózta, a képeket pedig feltöltötte egy szexhonlapra.

Sheenhez képest Amy Winehouse egy szolid angyalkának tűnik, akinek szexuális túlfűtöttségéről egyik expasija árult el fülledt részleteket. Ezek szerint a botrányos énekesnő a vad szexet részesítette előnyben, és órákon keresztül képes volt bujálkodni. Imádott mindenféle pózt kipróbálni, de felül szeretett leginkább lenni. Titokban pedig a fenekelés volt a kedvence, amitől jobban beindult, mint bármilyen méregerős cracktől.

Angelina Jolie a késektől indult be igazán

Mielőtt hollywoodi mintaanyuka lett volna belőle, Angelina Jolie is hódolt a nem éppen hétköznapi élvezeteknek. Az Oscar-díjas színésznő egyik legemlékezetesebb románca Jenny Shimizu modellhez fűzte még évekkel ezelőtt. Shimizu szakításuk után mondta el, hogy Jolie-nak volt egy speciális késgyűjteménye, mellyel imádott az ágyban játszadozni!

Habár Britney biztosan elborzadva figyeli exférjének egyre elképesztőbb méreteket öltő hájpacnivá változását, arra mégis fény derült, hogy heves pásztoróráikra vágyakozva emlékszik vissza. Egy bennfentes vallotta be, hogy Britney sokkal jobban szeretett szexelni Federline-nal, mint mondjuk Timberlake-kel. Az esetek többségében pedig olyannyira nem tudtak egymással betelni, hogy órákon át tartó szexmaratont rendeztek - kifulladásig.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük