Kövérek, rondák, mégis boldogok

Íme, 3 sztár, aki bebizonyította, hogy a szépség kevés a világsikerhez. Hátrányaik dacára gazdagok és boldogok.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Azt hihetnénk, hogy az álomgyár csak a csinos és szép színésznőknek, illetve a sármos és jóképű pasiknak ad lehetőséget. Ám vannak olyan sztárok, akiknek kövéren és csúnyán is sikerült labdába rúgniuk, olyannyira, hogy hátrányukat tehetségükkel legyőzve népszerűségük ma már a legnagyobb sztárokéval vetekszik.

Danny DeVito

A 63 éves sztár minden elképzelhető hátrányt begyűjtött születésekor, melyek - ismerve Hollywood kegyetlen szabályait - simán alá kellett volna, hogy ássák karrierjét.

Testmagassága ugyanis nem haladja meg a 150 centit, ráadásul elég korán hatalmas pocakot növesztett, nem beszélve arról, hogy férfias szépségből és sármból sem sok jutott neki. DeVito azonban nem adta fel, pedig nem volt könnyű gyerekkora, a katolikus iskolában például rendszeresen inzultálták osztálytársai.

Ő azonban megtalálta a megfelelő módszert, hogy elfogadtassa magát, és különleges humorát használta fel arra, hogy kigúnyolja a papokat és apácákat.

Pályafutása elején Michael Douglas figyelt fel rá, és az ő révén kapott egy kisebb szerepet a Száll kakukk fészkére című drámában. Douglas-szel ezután három népszerű filmet is készítettek közösen, de szerepelt például a Becéző szavakban is. Emlékezetes alakításai közé tartozik Pingvin a Batman visszatérben, a Szóljatok a köpcösnek, a Szigorúan bizalmas, illetve az Ember a Holdon.

Eddig egyetlen alkalommal jelölték Oscar-díjra az Erin Brockovich – Zűrös természetért, de az aranyszobrot akkor nem kapta meg. Évtizedek óta boldogságban él feleségével, Rhea Perlmannal, akivel 1982-ben kötött házasságot, és aki azóta három gyermeket szült neki.

Kathy Bates

A 60 éves színésznőről sok minden elmondható, de az, hogy szépséggel áldotta volna meg a sors, az bizony nem. Bates generációjának egyik legnagyszerűbb színésznője, aki tehetségét nemcsak a vásznon, de a színpadon is évtizedek óta kamatoztatja.

A hetvenes években kezdett színészkedni, és alkatának megfelelően elsősorban drámai szerepekben nyújtott kiemelkedő alakításokat. Első Oscar-díját az 1990-es Tortúra című filmért kapta, amit Stephen King azonos című hátborzongató regényéből forgattak. Ebben a thrillerben Bates testesítette meg azt az elmebeteg nőt, aki saját házában ejtette foglyul kedvenc autóbalesetet szenvedett íróját. Ám a nő végül képtelen úrrá lenni rajongásán, ezért ápoló szeretete lassacskán egyre durvábbá váló kínzásba csap át, amely egy sokkoló baltás csonkolásban ér tetőfokára.

Bates később még egy King-adaptáció női főszerepét játszotta el, és még kétszer jelölték Oscarra, először A nemzet színe javáért, második alkalommal pedig a Schmidt történetéért. Karrierjének érdekessége, hogy első meztelen jelenetét 43 éves korában forgatta, majd ugyanezt bevállalta 2002-ben is. Habár a színésznőt elsősorban nyomasztó és komor szerepekben láthattuk, a mindennapi életben ellenkező arcát ismerhetjük meg, sokat mosolyog, mindig optimista, és nem hagyja, hogy bármi is elvegye a jókedvét. Túltette magát azon is, hogy több évtizedes kapcsolata 1997-ben véget ért, és 2003-ban sikeresen legyőzte a petefészekrákot is.

John Goodman

Az 56 éves sztár a hollywoodi filmek egyik állandó mellékszereplője, akinek búgó mély hangját és óriási termetét biztosan sokan ismerik.

Goodman a Coen-fivérek egyik kedvence, négy filmjükben is felbukkant hosszabb-rövidebb ideig, és kivétel nélkül mindegyikben brillírozott. Karakterének megfelelően szerepeiben egyszerre ötvözi a drámaiságot és a humort, elég csak felidéznünk a Holtak útja furcsa mentőtisztjét vagy a Pókiszony kíméletlen rovarirtóját. Habár a mai napig a mozi világának egyik legnépszerűbb és legismertebb epizódszereplője, még csak egyetlen Oscar-jelölést sem kapott eddigi pályafutása során.

John Goodman a tökéletes antisztár, hiszen nem számít igazán jóképűnek, és felesleges kilóitól sem szabadult meg sosem. Ez azonban nem akadályozta meg abban, hogy kibontakoztassa tehetségét, és évi 2-3 szereppel egy igazán sikeres karriert építsen fel.

Ehhez nyilvánvalóan jól jött neki optimizmusa és humora is, ennek tükrében pedig talán az sem véletlen, hogy a magánéletben is meglelte a boldogságot. 1988-ban ismerkedett meg Anna Elizabeth Hartzoggal egy forgatáson, egy évvel később pedig egybe is keltek, és azóta - immáron húsz éve - élnek együtt boldogan. Egyetlen kislányuk, Molly Evangeline 1990-ben született meg.

OLVASD EL EZT IS!

  • tilda swinton
  • frances mcdormand

Hollywood legrondább színésznői

Ezt is szeretjük