"Üvölteni tudnék, olyan ideges vagyok" Sírva búcsúztak az X-Faktor kiesői

Vasárnap este a mentorok kiválasztották a legjobb 12 versenyzőt.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Nem volt könnyű dolguk vasárnap este a mentoroknak az X-Faktorban, hiszen ki kellett választaniuk azt a 3-3 versenyzőt, akiket magukkal visznek a Mentorok Házából az élő showba.

Malek Miklós kapta a 25 év felettiek csoportját, ahonnan végül Géczi Andrást, Borzné Kovács Violettát és Luther Beukát küldte haza, Gyurcsík Tibor, Tarány Tamás és Kocsis Tibor pedig vele folytatja jövő héttől a versenyt.

Többen is elsírták magukat

Malek Miklós mindegyiküknek elmondta a véleményét, Kocsis Tibor például védekezőpozíciót vesz fel szerinte a színpadon, Tarány Tamásnak pedig azt mondta, hogy megosztó, amit csinál, de több önbizalomra lesz szüksége.

- Elmegyek bulizni, mást nem tudok - mondta Ördög Nórának a kiesése után Borzné Kovács Violetta, aki el is sírta magát, de nem ő volt az egyetlen, aki az adás során képtelen volt visszatartani a könnyeit.

Idén Keresztes Ildikó megint a fiúk mentora lett, akik közül Baricz Gergőnek, Demes Tamásnak és Kelemen Csabának - Lil C-nek sikerült őt meggyőznie tehetségéről, ők hárman tehát szintén bejutottak a legjobb 12 versenyző közé.

"Nem tudok megszólalni"

- Nagyon nagy kérdőjel voltál bennem az elejétől fogva - mondta Tarsoly Arnoldnak, aki végül Oltyán Attilával és Barna Gergellyel együtt búcsúzni kényszerült a tehetségkutató műsorból.

X-Faktor 2011: női versenyzők

Nézegess képeket!

Elolvasom

Nem tudok megszólalni - mondta Ördög Nórának a kiesés után Arnold, míg az érzékeny Barna Gergő Keresztes Ildikó karjaiban zokogott, akinek annyit mondott, hogy megszakad a szíve, de most nem tudja magával vinni.

Nagy Ferónak sem volt könnyű dolga a lányokkal, akik közül hosszas vívódás után végül a 16 éves Kováts Verának, Muri Enikőnek és Bagosi Alexának szavazott bizalmat - velük tehát jövő héten újra találkozhatunk.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

- Üvölteni tudnék, olyan ideges vagyok - mondta Farkas Éva, mielőtt Ferő színe elé járult volna, ám végül sem neki, sem pedig Abodi-Nagy Blankának és Gubik Petrának nem sikerült továbbjutnia.

Geszti Péter ezúttal a csapatokkal fog együtt dolgozni, hat versenyzőjéből két fiúcsapatot, a Rocktenorst és az Apollo23-at, valamint egy lányduót, a bájos Hajdu-ikreket választotta.

Fotó: rtlklub.sajtoklub.tv/Bársony Bence

Ezt is szeretjük