Nem tagadja! Wolf Katinak nehéz döntést kellett hoznia az Eurovízió miatt

Wolf Katival csak egy napig maradhatott lánya, Janka.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Az X-Faktor felfedezettje, Wolf Kati nagy megmérettetés előtt áll, május 10-én több millió néző előtt képviselheti hazánkat az Eurovíziós Dalfesztiválon.

Wolf Kati a próbán, felkészült táncosai gyűrűjében

A többfordulós nemzetközi verseny eddig csak szervezésből, promócióból és véget nem érő próbákból állt, de kedd este már élesben megy a produkció.

Lucát elvarázsolta a nyüzsgés

Az Eurovíziós Dalfesztivál első elődöntőjére - melyen a 43 részt vevő országból 19 dalát hallhatjuk majd - Kati már a hétvégén kiutazott Düsseldorfba, méghozzá nem is egyedül.

A szőke énekesnő a színpadi csapat mellé ezúttal egy igazán különleges támogatást is kapott nagyobbik lánya, a hatéves Janka személyében.

Katinak egyébként nemcsak a színfalak, de már a repülőút alatt is jól jött az erősítés, hiszen saját bevallása szerint mindig szörnyen ideges, ha repülőre kell ülnie.

A kétgyerekes anyuka a próbákra és a színfalak mögé is magával vitte kislányát, aki szemmel láthatóan nagyon élvezte a nyüzsgést és a figyelmet.

- Janka kicsit félős a kamera előtt, de el van bűvölve ettől az egésztől, akárcsak én - nyilatkozta Kati a kinti tévéseknek.

Esélyes továbbjutónak számít

Kati egyébként a műsor középmezőnyében, 15. fellépőként adja majd elő a Szerelem, miért múlsz? című slágerét, melynek fülbemászó dallama már most meghódította a német rádióhallgatókat.

A bukmékerek dobogósnak várják a Rakonczai Viktor által szerzett nótát, az egyik rádióadó pedig már neki is ítélte az első díjat, saját hallgatói szavazata alapján.

http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=3Eilb9DKyCw

Janka egyébként csak egy napig szurkolt a helyszínről sztáranyukájának, az elődöntőt már ő is tévén keresztül követi majd nyomon. Bár édesanyja legszívesebben minden szabad percét vele töltötte volna a német nagyvárosban, jól tudja, hogy egyszerűen nem lenne ideje rá. Így hát fájó szívvel, de búcsút mondott Jankának, hogy teljes gőzzel a feladatra koncentrálhasson.

- Nem lesz időm a lányomra a fellépés alatt, de ezt egy anya nem mondhatja a gyerekének. Úgyhogy én maradok, ő pedig hazautazik, és 10-én otthonról fog nézni az egyéves húgával, Lucával és a nagyival - mesélte Kati.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban a cancel culture, azaz az eltörléskultúra került terítékre. Mikor született meg, és mit jelent a cancel culture kifejezés? Miért veszélyes jelenség? Kik azok a híres személyek, akik érintettek? Honnan tudjuk, hogy valósak-e az ellenük felhozott vádak? Hogyan befolyásolja az eltörléskultúra a stand up comedy műfaját?

Promóció

Az Eurovíziós Dalfesztivál első elődöntőjét - és benne Kati produkcióját - az m1 kedden, 21 órától élőben közvetíti.

Fotó: eurovision.tv

Ezt is szeretjük