Nem túl korai? 2 hónap után összeköltözött szerelmével a népszerű magyar énekes

Varga Viktor alig ismerte még Lindát, de Valentin-napkor összebútoroztak.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Varga Viktor februárban beszélt először szerelméről, Lindáról, akit egy sminkszobában ismert meg, lévén a csinos lány sminkesként dolgozik.

- Linda éppen a szemhéjamat akarta kisminkelni, és azt mondta, hogy csuk!, de amilyen édesen ezt kimondta, én rögtön rávágtam, hogy áh, ez lehetetlen, ezt ne kérd tőlem, és végső soron ez a két mondat indította el a szerelmünket - idézte fel megismerkedésüket Viktor a Reflektor riportjában.

Valentin-napon költöztek össze

A nagy szerelem immáron több mint négy hónapja tart, a fiatalok pedig sülve-főve együtt vannak, még a hivatalos eseményeken, mint a Glamour- vagy a Story-gála, is egymás társaságában jelennek meg.

Sőt, mint kiderült, olyannyira komolyan gondolják kapcsolatukat, hogy nemrégiben össze is költöztek, méghozzá nem máskor, mint a szerelmesek napján!

- Valentin-napon átmentünk hozzám, hogy kitakarítsuk az ő lakását, és ahogy szedtük össze a cuccokat, akkor megkérdezte, hogy nem költözünk össze? És kérdeztem, jó ötlet-e ez, és azt mondta, hogy igen! És akkor zsupp. Aznap este, Valentin-napon összeköltöztünk. Tök romantikus - mesélte a Csillag születik felfedezettje.

A múzsája is egyben

A Lehet zöld az ég előadója arról is beszámolt, élvezi, hogy hatással van kedvese öltözködésére, mivel szerinte csak még jobban erősíti összetartozásukat, ha szerelmüket a külsőségekben is képesek tudatni a nagyvilággal.

Sztárpárok a 2011-es Glamour-gálán

Nézegess képeket!

Elolvasom

Viktor egyébként férfiasabbnak érzi magát, amióta egy ízig-vérig nő van mellette - aki ráadásul a múzsa szerepét is betölti életében, hiszen ez dalszerzőként szintén nagyon fontos számára.

- Úgy érzem, hogy én egy mesebeli herceg vagyok, és rátaláltam a tündérkisasszonyra - vallotta párjáról a népszerű énekes.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

A 23 éves sztár azért természetesen rajongóira is fordít időt: folyamatosan járja az országot, legközelebb április 17-én a budapesti Lurdy házban lép fel.

Fotó: Femina.hu

Ezt is szeretjük