Megdöbbentő! Bizarrul fodrozódik Tori Spelling plasztikmelle
Úgy tűnik, hiába a vagyona, elég pancser plasztikai sebészt fogott ki magának a szőke színésznő.
Szó mi szó, Tori Spelling sosem volt szép – ha gonoszak akarunk lenni, akkor akár még csúnyának is mondhatnánk.
Ám ha próbálunk valamiféle kedvesebb jelzőt találni, akkor is maximum a „karakteres”, esetleg „érdekes” szavak jutnak eszünkbe a láttán.
Ezért is furcsa, hogyan kaphatott szerepet az elméletileg szexi csajokat és dögös fiúkat felsorakoztató Beverly Hills 90210 című sorozatban, ahol tíz éven keresztül, vagyis az elejétől a végéig játszotta Donna Martin szerepét.
Persze tudva azt, hogy a széria producere, Aaron Spelling, egyben a színésznő édesapja is, minden világossá válik.
Nagy vagyon, még nagyobb cickók
Sajnos azóta a 35 éves hölggyé érett sztár édesapja 2006-ban, 83 éves korában elhalálozott, minekutána keserű harc kezdődött Tori és édesanyja között.
Mert az asszony nem akarta engedni, hogy leánya dokumentumfilmet forgasson apja életéről, és elzárt előle minden archív felvételt.
A színészi pályája sem igazán szerencsés – amióta vége a Beverly Hills sorozatnak, néhány alkotásban ugyan felbukkant, de nem igazán tudta megmutatni, hogy képes lenne ütős karakterformálásra.

Lehet-e boldog, aki intelligens? - A tudás hatása a lelki egészségre
Kepes András író, újságíró a Femina Klub júniusi előadásán arra keresi a választ, hogyan találhatunk boldogságot egy folyamatosan változó, kihívásokkal teli világban. Hogyan formálhatjuk úgy az életünket, hogy az ne csak sikeres, de valóban örömteli is legyen?
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. június 5. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A méretes keblek fölött, a beesett mellkason furcsán hullámzó bőr ugyanis arra enged következtetni, valamit nagyon elrontottak a szépészeti beavatkozások során, és ki tudja, helyre lehet-e még hozni a szétműtött cickókat.