Mindent beismert! Ezért jutott hullámvölgybe a TV2 műsorvezetőnőjének házassága

Tatár Csilla őszintén elmesélte, mik voltak a problémák.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Tatár Csilla és Gönczi Gábor immáron hat éve alkotnak egy párt, házasságukról pedig az elmúlt időszakban több alkalommal is felröppentek olyan rosszindulatú pletykák, miszerint válságba jutott, sőt, már szakítottak is!

A 27 éves műsorvezető a közelmúltban a Borsnak adott egy interjút, amiben többek között azt is elárulta, hogy ennek mi lehet az oka, de azt is kifejtette, hogy miért az elmúlt esztendő volt eddigi kapcsolatukban a leghúzósabb.

Mindketten sokat éjszakáztak

Mint ismeretes, férje a Smile Showtime Band együttes tagja, emiatt aztán nagyon sok fellépése van, és persze rengeteget éjszakázik is. Csilla nem rejtette véka alá azt sem, hogy ő is gyakran túlórázott a Megamánia miatt.

Helyzetüket tovább nehezíti, hogy mivel konkurens tévécsatornák alkalmazásában állnak, ezért nem jelenhetnek meg együtt a rendezvényeken, de még csak közös fotózásokat sem nagyon vállalhatnak.

Csilla nem titkolta el, hogy szerinte alapot nyújthat az is a pletykákra, hogy valóban előfordul, amikor Gábor nem hordja a jegygyűrűjét, ám vallomása szerint az emberek ebből tévesen vonnak le messzemenő következtetéseket.

Hullámvölgybe jutottak

A Megamánia egykori műsorvezetője idén januárban a Kiskegyednek mesélt nagy veszekedéseikről, most pedig tovább árnyalta a képet: elárulta, hogy házasságuk valóban hullámvölgybe került, amiből sikerült kilábalniuk.

Sztárpárok a 2011-es Glamour-gálán

Nézegess képeket!

Elolvasom

Elmondása szerint ez a hullámvölgy mindkettejüket megviselte, azonban ez nem jelenti azt, hogy válságba jutott volna párkapcsolatuk, egyszerűen csak arról volt szó, hogy a sok munka és egyéb elfoglaltság miatt alig jutott idejük egymásra.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Tatár Csilla hozzátette, hogy habár nagyon szeretne gyereket, egyelőre úgy érzi, nincs itt az ideje, rajongói pedig hiába várják, hogy ledobja ruháit egy férfimagazin kedvéért, erre ugyanis továbbra sem lesz hajlandó.

Ezt is szeretjük