"Elkaptad a közönség tökét!" Nagy Feró nem tett lakatot a szájára a válogatón

Tarány Tamás a U2 egyik dalával szerezte meg a mentorok 4 igenjét.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Szombaton este került adásba az X-Faktor második szériájának negyedik válogatója, ahol többek között színpadra lépett Tarány Tamás is, akinek sikerült alaposan meglepnie a mentorokat.

- Gyerekkorom óta foglalkozom zenével, de persze csak autodidakta módon - mondta Ördög Nórának a megmérettetés előtt a 24 éves fiatalember, aki személy- és vagyonőrként dolgozik a Magyar Sportok Házában.

Hol van még X?

Tarány Tamás nem rejtette véka alá, hogy polgári foglalkozása annyira nem izgalmas, az X-Faktorba pedig azért jelentkezett, mert szerette volna kideríteni, hogy a lábán kívül máshol is van-e X.

- Toljad, ahogy a Feró szokta mondani - szólította fel Geszti Péter a mackós testalkatú fiatalembert, aki a U2 együttes Beautiful Day című slágerét énekelte el kirobbanó sikerrel.

Előadása nem indult zökkenőmentesen, de a budapesti fiatalember végül olyannyira belejött az éneklésbe, hogy a közönség váratlanul hullámozni kezdett, és egy emberként biztatta hangos tapssal.

Az RTL Klub népszerű tehetségkutató műsorának kétségkívül egyik leghatásosabb produkciója volt az övé, ami mindenkit megérintett.

Nagyon szép dolognak voltak tanúi

Keresztes Ildikó kezdte az értékelést, aki csak Tarány Tamás kissé lomha és erőtlen mozgását kifogásolta, amúgy örömmel nyugtázta, hogy brutálisan benne van a rock & roll.

- Szerintem egy nagyon szép dolognak voltunk itt most tanúi, egy transzformációt láthattunk. Úgy kezdted el, mintha bizonytalan lennél magadban, és kinőtted saját magad - mondta Malek Miklós.

Hozzátette, hogy egy másik embert lát most, mint aki bejött, Geszti Péter pedig szintén odáig volt Tarány Tamás produkciójáért, a legfrappánsabban mégis Nagy Feró fogalmazott.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

- A legfontosabb a művészetben, hogy elkapod a közönség tökét, még a csajoknak is, és te elkaptad - mondta Nagy Feró, Tamás pedig zöld utat kapott a táborba.

Fotó: rtlklub.sajtoklub.tv/Bársony Bence

Ezt is szeretjük