80 éves korában elhunyt a Columbo-filmek sztárja, Patrick McGoohan

A híres színész egy gyors lefolyású betegséget követően szenderedett örök álomra.

Az ír-amerikai Patrick McGoohan Los Angeles-ben hunyt el 2009. január 13-án, nyolcvan éves korában.


Bár a színész neve valószínűleg nem sokat mond első hallásra, filmszerepei kapcsán biztosan rengeteg Columbo-rajongónak válik világossá, kiről van szó.

Az 1928-as születésű McGoohan Angliában és Írországban nevelkedett, ahová a szülei röviddel világra jötte után költöztek az Egyesült Államokból. Mielőtt tévés hírnévre tett szert, már rendszeresen alkalmazták színpadi színészként – munkája elismeréseként a Londoni Drámakritikusok díját is megszavazták neki.

Vérbeli színész volt

1964-ben, a Danger Man című sorozattal a tévénézők is megkedvelték, de az igazi nagy sikert az általa kitalált, írt és rendezett The Prisoner című szériával aratta. A sci-fi tulajdonképpen a manapság közkedvelt misztikus sorozatok, mint például a Lost: Eltűntek, előfutárának tekinthető.

Főhőse, az egykori titkosügynök egy napon arra ébred, hogy egy különös faluban van, Number Six-nek, vagyis Hatosnak szólítják, és fogalma sincs, hogy került oda, vagy hogy miként szökjön meg. A Number One-nak, azaz Egyesnek hívott rejtélyes nagyfőnök ugyanis rendre meghiúsítja menekülésre irányuló törekvéseit. Bár mindössze 17 epizódot forgattak, a sorozat a hatvanas években igazi kultikus sztárrá emelte McGoohant, ám ennek az lett az ára, hogy nem nagyon tudták másféle szerepkörben elképzelni. Még a közelmúltban is azon panaszkodott, hogy az emberek számára ő örökké Hatos lesz, bármit is csinál.

Az elmúlt évtizedek legnagyobb színészhalottjai

Nézegess képeket!

Elolvasom
Mindenesetre igyekezett más filmekben is megcsillogtatni tehetségét, és lehetőleg olyanokat keresett, ahol intellektusára is szükség volt. A Columbo sorozat gonoszait ezért mintha csak neki találták volna ki, nem csoda, ha öt epizód munkálataiban is részt vett, hol producerként, hol az önmagát rafináltnak képzelő tettest játszva. A Hajnali derengés című 1975-ös részben például egy karrierjét féltő ezredest alakított, a tizenöt évvel későbbi Béke poraira epizódban pedig egy gyilkos temetkezési vállalkozó bőrébe bújt – mindkét alakításáért Emmy-díjjal jutalmazták.

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Ami a mozifilmeket illeti, felbukkant a Szökés Alcatrazból, a Tiszta vérvonal, illetve a Mel Gibson-rendezte Rettenthetetlenben is, ez utóbbiban általa kelt életre a brutális I. Edward király. - McGoohan kétségtelenül birtokában van a gonoszság legplasztikusabb megjelenítésének a színészet történetében – lelkendezett alakításáért a Los Angeles Times kritikusa. Az utóbbi években visszavonultan élő idős színészt felesége és három leánya gyászolja.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük