18

Csak felnőtteknek!

Az általad letölteni kívánt tartalom a hatályos jogszabályok szerint a kiskorúakra káros hatással lehet. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz ne férjen hozzá kiskorú, használj szűrőprogramot!

Anyaként is bevállalta! Monica Bellucci ismét címlapon meztelenkedett

Monica Bellucci a tőle megszokott nőiességgel pózolt a Vanity Fair magazin címlapján.

Monica Bellucci, a Maléna dögös sztárja öt hónappal a szülés után mondott igent a Vanity Fair magazinnak, és jól tette!

A szépséges sztármami valóban utolérhetetlen eleganciával és természetességgel pózolt a fényképezőgép előtt, karjaiban gyönyörű kislányával, Léonie-val.

Kicsattanó, mint egy érett gyümölcs

A 46 éves olasz színésznő és sármos francia férje, Vincent Cassel, idén májusban lettek kétgyermekes szülők, miután az ötéves Deva mellé újabb kislány érkezett a családba.

A bájos sztármami szemmel láthatóan jól érzi magát a bőrében, sőt, köztudott róla, hogy ruha nélkül is büszkén vállalja formás idomait.

A fotózáson viccesen meg is jegyezte, hogy úgy érzi magát, mint egy érett körte. De azt is elárulta, élvezi ezt a negyven feletti telt nőiességet, hiszen azt eszik, amit akar, és csak ritkán sanyargatja magát diétákkal.

Tény, hogy Bellucci nagy pocakkal sem szégyenlősködött, hiszen mindkét terhessége alatt levetkőzött a Vanity Fairnek.

Nem rejti véka alá a véleményét

Igaz, egyik meztelenkedés sem volt öncélú magamutogatás, hiszen terhes fotóival az olasz kormány azon törvényjavaslata ellen tiltakozott, mely megtiltotta a nőknek, hogy spermadonortól essenek teherbe.

A leggyönyörűbb sztármamik a filmvilágban

Nézegess képeket!

Elolvasom

Az olasz színésznőtől egyébként sem áll távol ez a fajta szerepvállalás. Legyen szó politikáról, női jogokról vagy vallásról, minden témában őszintén vállalja véleményét. Filmjeiben is legalább ilyen merész, európai és amerikai filmeket egyaránt bevállal, drámát és mesefilmet felváltva.

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

A mozikban legutóbb A varázslótanoncban láthattuk, de a szépséges sztármami azóta már leforgatta a The Whistleblower című thrillert is, melyben Rachel Weisz színésznővel alkot verhetetlen párost.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük