Elképesztően szexis bikiniben a 63 éves Helen Mirren

Nemcsak a korabeliek, de a feleannyi idősek is irigykedhetnek az érett színésznő remek vonalaira.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Helen Mirren bizony nem mai csirke, ám ezt valószínűleg a legkevésbé sem bánja – legalábbis úgy tűnik, nagyon is jól érzi magát a bőrében, ami nem csoda, hiszen tényleg minden oka megvan az elégedettségre.


Az orosz származású hölgy ráadásul nemcsak szép, de zseniális színésznő is, akinek karrierje még 1963-ban kezdődött: a 18 éves leányzó ekkor nyert ugyanis felvételt a londoni Nemzeti Ifjúsági Színházba, ahol hamarosan az Antonius és Kleopátra női címszerepét játszhatta el.

Királynői alkat, királynői szerepek

A számos színházi alakítás mellett folyamatosan dolgozott a filmiparban is, és teszi ezt egészen mostanáig, nagy sikerrel: az ezredforduló után a Gosford Park-béli játékáért Oscarra jelölték.

2007-ben pedig a Királynő című drámában olyan meggyőző erővel alakította Erzsébetet, hogy mind az Arany Glóbuszt, mind pedig az Akadémia elismerését sikerült besöpörnie - ez utóbbi volt egyébként a hatodik alkalom, hogy királynőt személyesített meg a mozivásznon.

Akik pedig bombázó alakjára kíváncsiak, azok a 2003-ban készült Felül semmi című vígjátékban vehetik szemügyre az érett szépség testét.

A moziban úgy próbálnak pénzt gyűjteni a városi kórház javára, hogy önmagukat és nőegyleti társaikat tipikus női tevékenységek között lefotóztatják és naptárba fűzetik.

Ami a dolgot pikánssá teszi az az, hogy a hölgyek egytől egyik pucéran állnak modellt a kalendáriumhoz. A szerep kapcsán Mirren nagy népszerűségre tett szert a nudisták körében is.

A legismertebb sztárok bikiniben

Nézegess képeket!

Elolvasom
A Naturista Társaság idén őt helyezte azon lista legtetejére, melyben az „egészséges meztelenséget” promotáló hírességeket gyűjtötték össze, amit ennyi idősen elérni nem kis dicsőség. Ezenfelül pedig egy online melegportál szavazatai alapján Mirren a legkívánatosabb filmikon a leszbikusok számára.

Aki a nálánál ifjabbakat - a második helyezett Susan Sarandont és a harmadik Meryl Streepet - is megelőzte. Ilyen testtel és kisugárzással persze ez érthető.

Ezt is szeretjük