Máris tiszta anyja! Judy tündéri kislánya alig egy hete jött a világra

Judy kislánya decemberben született meg, az énekesnő már a második gyereket tervezi.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

December 29-én jött világra Judy, az egykori Groovehouse együttes énekesnőjének első gyereke. Molnár Maja 3100 grammal és 55 centiméterrel született. A kórházat a napokban már el is hagyhatták, a 37 éves énekesnő pedig azt ígéri, heteken belül megmutatja kislányát.

Annyit már elárult a Tv2 Aktív című műsorában, hogy a kisbaba egy az egyben úgy néz ki, mint ő, csak kicsiben.

Anyjára ütött

Judy és párja, Molnár Balázs még nem is hiszik el igazán, hogy apává és anyává váltak, de természetesen, mint minden szülőt, már az első pillanattól fogva őket is lenyűgözte gyerekük, akinél szerintük nincs szebb baba a világon.

- Majának kevés kis barna haja és szív alakú szája, hosszú kis körmei és ujjai vannak. Egyedül ez utóbbit nem tőlem örökölte, nekem ugyanis tömzsi kis kezem van - mesélte Judy.

Mint ismeretes, az énekesnő 1998 decemberében súlyos autóbalesetet szenvedett. Arca teljesen összeroncsolódott, szinte nem maradt a testében ép csont. Többek között csípője is eltört, sőt, le is tört belőle egy darab - Judyt többször is megoperálták.

Kockázatos szülés volt

Az orvosok ezért úgy gondolták, jobb, ha nem kockáztatnak, és Judy császármetszéssel szüli meg gyermekét. Korábbi leleteit is be kellett szereznie, nagy pocakkal kórházról kórházra járt a zárójelentések, CT- és röntgenfelvételek miatt.

Az utóbbi évtizedek kedvenc magyar sztárjai

Nézegess képeket!

Elolvasom

A terhesség alatt ráadásul hirtelen jött alhasi görcsök ijesztettek rá a sztárra. Kiderült, miómája van - a méhizomzat jóindulatú daganata szerencsére nem okozott gondot.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Judy rettegett a császármetszéstől, ám mindezt hamar feledtette az a semmivel össze nem hasonlítható öröm, akikor megpillanthatta kislányát. Bár még élénken élnek benne a fizikai szenvedés emlékei, máris egy újabb kisbabán gondolkodik.

- Egyre inkább úgy vagyok vele, hogy ki lehetett bírni, és nem állok meg addig, amíg nem lesz még egy gyerekünk, egy kisfiú, mondjuk - árulta el.

Ezt is szeretjük