Már megint bálnásodik a nemrég lefogyott Janet Jackson
Hihetetlen gyorsasággal képes testsúlyát változtatni a világhírű énekesnő.
Janet Jackson már megint meghízott – no, ebben semmi újdonság nincs, hiszen a jojókirálynő szédületes átalakulásokra képes, szinte hónapról hónapra változik a teste.
Hol méretesre hízik, hol karcsúvá fogy, attól függően, éppen pihenőfázisban van, vagy új albumát promotálja.
Míg márciusban szuperdögös formáját hozta, addig mostanra sikerült majd’ 15 kilóval nehezednie. Most azonban elárulta: testsúlyváltozásáról milliomos producer barátja tehet.
Látszik rajta, hogy imád enni
Jermaine Dupri ugyanis, álnok módon ahelyett, hogy támogatná kedvesét a fogyókúrában, inkább telepakolja a hűtőt mindenféle hizlaló finomsággal.
- Janet tipikus jojózó. Így aztán rövid időn belül sikerült meghíznia a nyár folyamán.
Most pedig kétségbeesetten próbál a húsz kiló feleslegtől megszabadulni, hogy a világkörüli turnéjára top formában legyen – árulta el egy bennfentes.
Azt is hozzátette, Dupri nem segíti őt ebben, hiszen pizzával, sült csirkével, csokival és jégkrémmel tömi meg a jégszekrényt, amiknek a sztár képtelen ellenállni – ebből pedig állandó konfliktusaik vannak.

Lehet-e boldog, aki intelligens? - A tudás hatása a lelki egészségre
Kepes András író, újságíró a Femina Klub júniusi előadásán arra keresi a választ, hogyan találhatunk boldogságot egy folyamatosan változó, kihívásokkal teli világban. Hogyan formálhatjuk úgy az életünket, hogy az ne csak sikeres, de valóban örömteli is legyen?
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. június 5. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Bár pasija nem túl segítőkész, azért a világsztár nincs egyedül: egy dietetikus és egy szakács áll a rendelkezésére, akik igyekeznek betartatni vele napi 1700 kalóriás étrendjét.