Harrison Ford: „Bevallom, a pénzért csinálom az egészet”

Harrison Ford, napjaink egyik legjobban kereső sztárja bevallotta, a pénz igen fontos a színészetben is.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A színészek között jócskán akadnak olyanok, akik állításuk szerint akkor is a szakmában lennének, ha semmi pénzt nem kapnának érte, mivel a szenvedélyük a színjátszás. Ám Harrison Ford nem tartozik közéjük - és ezt egyáltalán nem szégyelli.

- Bevallom, én csak a pénzért csinálom az egészet. Persze a szó legnemesebb értelmében, hiszen ez a munkám, ehhez értek. Az egész életemet rááldoztam, hogy mind jobb és jobb lehessek.

Ezért pedig természetesen elvárom, hogy megfizessenek. Máskülönben úgy érezném, megbízhatatlannak tartanak, mivel nem értékelik, amit csinálok - mesélte a Live magazinnak.

A jó munkát meg kell fizetni

- Amikor belekerültem a bizniszbe - folytatta -, még a filmgyártó stúdiók nevét sem tudtam rendesen. Nos, ekkoriban 150 dolláros heti bérért alkalmaztak. És azt már akkor megtanultam, hogy a stúdiók nem becsülik azt az ember, aki ennyi pénzért hajlandó nekik dolgozni.

Persze azóta nagyot fordult a világ a 61 éves sztárral, aki olyan sikereknek köszönhetően, mint a Csillagok háborúja, az Indiana Jones-filmek vagy éppen A szökevény, a világ egyik legjobban kereső színészévé vált 61 éves korára. A Forbes szerint a tavalyi évben párjával, Calista Flockharttal 70 millió dollár bevételre tettek szert!

Pénz igen, hírnév nem

Mindenesetre egy dolgot azóta sem tudott megszokni  - ez pedig a sikerrel járó felhajtás.

- Szerintem az égadta világon semmi jó nincs a hírnévben. Persze eleinte mindenki azt gondolja: „Ha ismernek, akkor több jó lehetőséghez jutok.” De általában nem számolnak azzal, hogy a hírnévvel az ember egyszersmind elveszíti a magánélethez való jogát. Ez hatalmas teher, amit nem lehet előre még csak sejteni sem - ráadásul én sosem élveztem - vallotta.

Rajtuk is fog az idő! Nézd meg minden idők legellenállhatatlanabb szívtipróit

Nézegess képeket!

Elolvasom

Ennek ellenére Harrison Ford nem ül a babérjain, és újabbnál újabb filmprojektekbe vág bele: az amerikai mozikban már bemutatták az Extraordinary Measures című drámát, melyben egy kutatóorvost alakít.

A Morning Glory vígjáték forgatása pedig jelenleg is zajlik.

Ezt is szeretjük