Nem titok többé! Ez a jóképű férfi hódította meg Fésűs Nelly szívét

Fésűs Nelly hivatalosan is megerősítette, hogy egy párt alkot Vajtó Lajossal.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Mi is beszámoltunk róla 2010 júliusában, amikor kiderült, hogy kilenc év után váratlanul véget ért Fésűs Nelly párkapcsolata.

Fésűs Nelly
Vajtó Lajos Ungár Anikóval

A 39 éves színésznő a legfrissebb hírek szerint azonban a közelmúltban megtalálta a boldogságot Vajtó Lajos oldalán, akinek az oldalán már egy exkluzív partin is megjelent.

Régóta ismerték egymást

A románc hírét Fésűs Nelly hivatalosan is megerősítette a Hot! magazinnak adott interjújában, amiből többek között az is kiderült, hogy már sok éve ismerték egymást, kapcsolatuk azonban csak nemrég vett romantikus fordulatot.

- Annyira friss ez a kapcsolat, hogy még babonából nem szeretnék sokat beszélni róla. Együtt vagyunk, de most kezdtünk összekovácsolódni. Semmit sem szeretnék elkiabálni - kezdte vallomását.

Döntését azzal is indokolta, hogy kislánya, Csenge már harmadik osztályos, aki rendszeresen olvas újságot, tehát miatta sem szeretné magánéletének minden apró részletét kitálalni.

Túl vannak már néhány randin

Vajtó Lajos 12 évig élt párkapcsolatban Ungár Anikóval, dolgozott a Nemzeti Lóverseny Kft. vezérigazgatójaként, jelenleg pedig a Gundel házat vezeti - utóbbinak köszönhetően került közelebbi kapcsolatba Fésűs Nellyvel.

A legdögösebb magyar musicalszínésznők

Nézegess képeket!

Elolvasom

- Nemrég egy munka kapcsán találkoztunk, ugyanis a Három Dívával fellépünk majd a Gundelben szilveszterkor. Azóta túl vagyunk néhány randin - idézte fel emlékeit.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Nem titkolta el azt sem, hogy már régóta ismerték egymást, de más életet éltek, más kapcsolatban voltak, sejtelmes vallomásában pedig arra is utalt, hogy Vajtó Lajos volt a kezdeményező fél.

Ezt is szeretjük