Friss fotók! Fehér Anna először mutatta meg gömbölyödő pocakját

Az 52 évesen várandós Fehér Anna a Fonogram-díjátadón lépett a színpadra szerda este.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Március 2-án, szerda este lezajlott hazánk egyik kiemelkedő zenei eseménye, a 19. Fonogram - Magyar Zenei Díj Gálaest.

A Millenáris Teátrum színpadán a helyszínre meghívott több száz szakmai résztvevő, a Magyar Televízió élő közvetítésén keresztül pedig nézők százezrei tekinthették meg a magyar zenei élet számos kiváló előadójának fellépését, és örülhettek együtt a díjak nyerteseivel.

Díjátadónak érkezett a színpadra

Természetesen a közönség nemcsak a jeles előadókra és a kitüntetett művészekre volt kíváncsi, hanem a díjakat átnyújtó hírességekre is.

Közülük is a legtöbben Fehér Anna színpadra lépésére vártak, hiszen az 52 éves színésznőről nemrégiben derült ki, hogy babát vár orvos párjától.

A Szomszédok egykori Almája a legjobb gyereklemezért járó díj átadása címén lépett végül a színpadra, melyet Boribonnak nyújtott át a Boribon muzsikál című albumért.

Szó, mi szó, ha az ember nem tudná, hogy a Jászai-díjas sztár várandós, alig tűnt volna fel a gömbölyödő pocak a valószínűleg szándékosan visszafogott, sötét öltözék alatt.

Tabáni István is nyert

Mindenesetre Fehér Anna remekül nézett ki, remélhetőleg a terhessége is problémamentesen zajlik majd. Ha minden a tervek szerint alakul, nyár elejére születik meg a várva várt kicsi.

A legnépszerűbb magyar sorozatszínésznők

Nézegess képeket!

Elolvasom

A zenei eseményt egyébként közösen rendezte a Magyar Hangfelvétel-kiadók Szövetsége és az Előadóművészi Jogvédő Iroda. 17 különböző hazai, valamint öt külföldi kategóriában ítélte oda a szakmai zsűri a Fonogram-díjakat.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Idén a díjazottak között volt Tabáni István, Ákos, Mága Zoltán, a Kowalsky meg a Vega, valamint Tátrai Tibor is, életműdíjjal pedig Szörényi Leventét és Bródy Jánost jutalmazták.

Fotó: Fonogram

Ezt is szeretjük