Hízni kezdett a dögössé fogyott sorozatsztár, Natalie Cassidy

Tavaly bestsellerré vált Natalie Cassidy fogyókúrás DVD-je, de ma már újra régi túlsúlyos önmaga.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Natalie Cassidy talán a legtöbb magyar olvasó előtt ismeretlen, a sztárt leginkább az láthatta már, aki elkapott egy-egy korábbi epizódot az EastEnders című ősidők óta futó brit tévésorozatból.

Az a probléma viszont, amivel a 25 éves színésznő küzd, rengeteg hölgy életét keseríti meg: ez pedig nem más, mint a fogyókúra.

Ráadásul olyan fogyókúra, ami után a helyzet nemhogy jobb, de még rosszabb. Legalábbis ezt látszanak bizonyítani azok a cseppet sem előnyös fotók, melyek róla készültek.

Tavaly sokakat meglepett, amikor az év vége felé új, felettébb karcsú vonalait megmutatta a nagyközönségnek – mint kiderült, személyi edző és kemény diéta mellett sikerült 25 kilótól megszabadulnia.

Egyszer tuti, másszor husi

Természetesen a megújulás éppen egybeesett Now & Then elnevezésű életmód-DVD-jének premierjével, aminek segítségével bárki előtt ott állt az áhított fogyás lehetősége.

Nem csoda, ha sokáig vezette az eladási listákat a korong, hiszen melyik nő nem vágyna önmaga karcsúsított kiadására? Főleg, ha egy népszerű sztár a bizonyíték arra, hogy a módszer működik. Nos, akik akkor bíztak, most, alig egy évvel később esetleg csalódottan veszik tudomásul, hogy kedvencük mégiscsak elveszteni látszik a karcsúságért folytatott csatát. Nemrég ugyanis látványos súlytöbbletet halmozott fel ismét a sztár, és ezt egykori edzője, Dee Thresser is szomorúan vette tudomásul.

Sztárok, akiket mintha kicseréltek volna

Nézegess képeket!

Elolvasom
- Nagyon csalódott vagyok, hogy Natalie megint hízásnak indult. Tavaly erőteljesen dolgoztunk azon, hogy leküzdjük addigi rossz szokásait, és közben igazán jó barátokká váltunk. Március óta azonban, amikor együtt mentünk nyaralni, még csak nem is hallottam felőle – pedig akkoriban még győzködött, továbbra is ügyel majd arra, hogy edzésben tartsa bombázó testét – árulta el az edző.A színésznő viszont korábban azt nyilatkozta, napi két óra kemény tréningre lenne szüksége, hogy formában maradjon – ezt a „rémálmot” pedig nem kívánja magának.
Ezt is szeretjük