Várandósan is kimondottan csinos Amy Adams

A Bűbáj szépsége

Amy Adams a tervek szerint a tavasz folyamán ad életet első babájának, aki párjától, Darren Le Gallótól fogant.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Amy Adams az a fajta színésznő, akiről egyértelműen elmondható, hogy jött, látott és győzött.

A mostanában vörös hajú szépség egészen a 2007-es Bűbáj főszerepének eljátszásáig fel sem tűnt senkinek, pedig azelőtt már majdnem tíz évet lehúzott a szakmában, többnyire sorozatok epizódszereplőjeként.

Élőben is bűbájos

A szó szerint bűbájos mese hercegnőjének megformálása, majd az azért kapott Golden Globe-nominálás azonban a népszerű sztárok közé emelte. Azóta sikert sikerre halmoz: Meryl Streeppel, Philip Seymour Hoffmannal vagy éppen Ben Stillerrel forgat, és már kétszer is jelölték Oscar-ra.

Ám mindezek ellenére mostanság leginkább az foglalkoztatja, milyen nevet is adjon tavasszal megszülető gyermekének. A 35 éves színésznőt teljes izgalomban tartja a terhesség, hiszen a kicsi első közös utóda lesz vőlegényével, Darren Le Gallóval.

- Azt hiszem, először látnom kell majd a picit, hogy kitaláljam, melyik név illik rá legjobban azok közül, amiket szeretnék. Mindenesetre azt hiszem, valamiféle tradicionális nevet fogok választani neki - osztotta meg a US Weekly olvasóival.

Ő az igazi

Párját egyébként még 2001-ben, jóval híressé válása előtt ismerte meg egy színikurzuson, de csak egy évvel később kezdtek el randizgatni. Mindenesetre Adams azt állítja, már az első percben tudta, hogy Darren az igazi, és legszívesebben hozzáment volna az első néhány randevú után.

- Tökéletesen tisztában voltam azzal, hogy a felesége akarok lenni, de ő csak hat évvel később kérte meg a kezem. Pedig én már a második évben nagyon-nagyon vártam, hogy végre előrukkoljon a nagy kérdéssel, de Darrennek nem akaródzott. Végül meggyőztem magam, hogy ő még nem áll készen, nekem meg minek sietnem, és végül is megérte várnom - lelkendezett a The Independentnek.

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

A cserfes sztárt jelenleg több moziban is láthatja a hazai közönség, természetesen még pocak nélkül. A Julie & Julia - Két nő, egy recept dráma, a Szökőhév pedig vígjáték.
Ezt is szeretjük