Képmutatók? 3 nő, aki szerint fogadjuk el magunkat
A Photoshop azért jár nekik
Egyes sztárok úgy tartják magukról, hogy Photoshop-ellenesek.

Dia

	Kate Winsletet a Harper's Bazaar UK márciusi számához fotózták, látszólag a színésznőn egy deka felesleg sincs, és vonásai is kimunkáltak, pedig tudjuk, hogy ez nem a valós kép.

	Kate Winslet egyike azoknak a színésznőknek, akik a teltkarcsúak táborát erősítik, ezt jól bizonyítja az a lesifotó is, ami nemrég, nyaralás közben készült róla. Bár a színésznő kikérte magának, hogy ilyen vékonyra szerkesszék a képét, érdekes módon nem ez volt az első alkalom, hogy az utómunkálatok során ennyire erősen fogott rajta a retus.

	A GQ magazin Jennifer Lawrence formás idomait tette vékonyabbá, ami egyáltalán nem tetszett az Oscar-díjas szépségnek.

	Pedig Jenniferről is több ízben készült már megmunkált fotósorozat: a Flare címlapján például jól látszik, hogy a mellét megemelték, a derekát pedig karcsúbbá varázsolták. Nem beszélve az arcvonások megváltoztatásáról.

	Jennifer Lawrence élőben korántsem az a nádszálkarcsú nő, bár nem is mondható rá, hogy túlsúlyos lenne. A nagy átlagot képviseli, akin van mit fogni - nem véletlen, hogy a férfiak szexszimbólumként tekintenek rá.

	Nagy felháborodást váltott ki, amikor a férfiak másik kedvenc ikonjának, Scarlett Johanssonnak az alakját teljesen elmosták az Amerika Kapitány: A tél katonája plakátján. Csípője és dereka mintha teljesen elfogyott volna. De nem ez volt az egyetlen feljavított kép róla, Tim Walker fotóján sem reális a megjelenése.

	Pedig a közkedvelt színésznő a természetesség híve, sosem hallani, hogy esztelen fogyókúrába kezdett volna, ő a testalkatával a nagy átlagot képviseli. Ám ha ezt vallja magáról, vajon miért engedte, hogy a fenti képeken ennyire átszerkesszék a megjelenését?

Ezt is szeretjük
Fotó: