Ilyen volt a magyar manökenek élete a szocializmus fénykorában: állami iskolában tanulhatták a mesterséget
A hivatalos manökenstátusz csak kevés lány kiváltsága lehetett, részben ezért volt ennyire vágyott szakma.

manökenek3
Ez is érdekelhet
beauty and style
Top olvasott cikkek

A ’60-as, ’70-es években sokat változott Magyarország a társadalmi kérdések tekintetében, a fiatalság pedig nyitott volt az új, izgalmas dolgokra, így a divat is egyre nagyobb figyelmet kapott. Míg korábban főleg csak a kisvállalkozók és szabóságok készítették a ruhákat, ezekben az időkben átvették az uralmat a nagy, állami ruhagyárak, akik egy új hullámot is elindítottak: a manökenekét.

A manökenek élete egy külső szemlélő számára mindig is kiváltságosnak tűnhetett, hiszen szép ruhákban, elegáns helyekre járhattak, befolyásos körökben mozoghattak, és a kor magyar átlagemberével ellentétben gyakran utazhattak külföldre is. Ám az idáig vezető út számukra sem volt mindig könnyű.

Munkáslányokból hivatásos manökenek

Mivel a párt az élet minden területét, így a divatot is próbálta felügyelet alatt tartani, így csak olyan ruhák készülhettek a gyárakban, amik nem ütköznek a szellemiséggel. Persze ezalól is voltak kivételek, mint például Rotschild Klára, aki állami pénzen ment Párizsba ihletet gyűjteni, és amíg az átlagos nők rossz minőségű konfekcióruhákat hordtak, addig ő egyedi darabokat készíthetett az elitnek.

manökenek2
Fotó: Fortepan / Bauer Sándor

A nagy állami ruhagyárak fellendüléséhez a manökenek is nagyban hozzájárultak - bár akkor még egyáltalán nem így ismerték őket. Nyugati mintára a gyárakban elkezdett meghonosulni a divatbemutatók fogalma, amikor is a legújabb kollekciók darabjait vonultatták fel a vezetőség és a párttagok előtt.

A cikk az ajánló után folytatódik

A ruhákat felvonultató lányok először csak a munkások közül kerültek ki, majd amikor a gyárak is látták, mekkora sikerük van, az ötvenes években vasalónőként vagy varrónőként, a ’60-as évektől pedig adminisztrátorként, illetve szervezőként szerződtették őket, ám csak a ruhák bemutatása volt a feladatuk. Ezekben az időkben nem létezett még olyan, hogy hivatalos manökenstátusz, ennek ellenére a próbakisasszonyok egy idő után nemcsak a kifutókon, hanem újságokban, hirdetéseken és naptárakban is szerepeltek. A manöken és a fotómodell fogalma csak később vált külön, egy időben nem tettek különbséget a kettő között.

A manökenképzés, ami mindent megváltoztatott

Mivel a gyártók egyre több terméket dobtak a piacra, így megnőtt a kereslet a mutatós reklámarcok iránt, de a fiatal lányok oldaláról is nagy volt az igény, hogy kipróbálják magukat a divat világában. A kor divatját felügyelő Magyar Divatintézet is támogatta, hogy rendes iskolában tanulják a lányok a szakmát. A fordulópont 1974-ben jött, amikor Aszalós Károly és Baross Imre, az Állami Artistaképző Intézet igazgatói megalapították az első manökenképzést, ami bár csak öt évig tartott, így is rengeteg csillagot kinevelt. Az indulásakor a tanfolyam 1200 forint volt, majd később ezt felemelték 2000 forintra, amik az akkori árakhoz képest nagyon magas összegeknek számítottak.

Sütő Enikő a manökenképzésen.
Sütő Enikő a manökenképzésen.
Fotó: Fortepan / Urbán Tamás

Egy tanfolyamra nagyjából harminc jelentkezőt válogattak be, szigorú elvárások alapján. A sikeres felvételihez a lányoknak legalább 170 centiméter magasnak kellett lenniük, de természetesen a test arányos, karcsú méretei és a szép arc is alapkövetelménynek számítottak. Előnyére vált a manökenjelölteknek, ha műveltek voltak, és beszéltek nyelveken. A bekerült jelentkezők nemcsak színpadi mozgást és sminkelést, hanem dzsesszbalettet és színészmesterséget is tanultak, olyan neves koreográfusok is oktattak itt, mint Jeszenszky Endre vagy Szirmai Béla.

manökenek1
Fotó: Fortepan / Urbán Tamás

Az iskola nemcsak az új szépségek felfedezése miatt volt fontos, hanem azért is, mert a manökenek már csak a vizsgával megszerzett bizonyítvány birtokában vállalhattak munkákat, így érthető módon sokak legnagyobb vágya volt, hogy ide bekerüljenek. A kurzus végeztével a tanultakból és divattörténelemből kellet vizsgázniuk, és nem volt mindegy az sem, milyen értékelés kerül majd a papírjukra. A vizsgán négy kategória szerint osztályozták a manökeneket: kiváló, jó, megfelelt és „nagyon sajnáljuk”. Minél jobb eredményt ért el valaki, annál több felkérése érkezett, és a honoráriumát is eszerint alakíthatta, így mindenképp érdemes volt készülni a nagy vizsgára.

Egyre több lány vált országosan ismertté

Az iskolának és a kor változó szellemének köszönhetően egyre több lány ért el országos ismertséget, bár érdekesség, hogy a máig legismertebb hazai manöken, Pataki Ági nem az iskolának köszönheti hírnevét, őt egy véletlen során fedezték fel, majd lett Fabulon-lány. A korszak olyan neveket is „kitermelt”, mint Sütő Enikő, Hoynos Nelly, Felkai Anikó, Komjáthy Ágnes, Rábaközi Andrea vagy Szedres Mariann. Ezek a modellek nemcsak kifutókon, hanem plakátokon, reklámkampányokban is megjelentek, sokan a legnagyobb áruházak, mint a Skála vagy a Centrum arcai voltak.

Pataki Ági 1970-ben.
Pataki Ági 1970-ben.
Fotó: Fortepan / Bauer Sándor

A manökenek a rendszerváltás idejéig töretlen népszerűségnek örvendtek, ám ahogy elkezdtek ide is szabadon betörni a nyugati termékek és üzletek, így a reklámokban sokszor már külföldi modellek jelentek meg a magyar szépségek helyett. A 2000-es évek elejére pedig a modelliskolák is elszaporodtak, így már bőven válogathatnak azok a fiatalok, akik úgy érzik, van bennük valami különleges, de sokan már inkább a közösségi oldalakon próbálnak befutni.

Munkáslányok után manökenek

A ’60-as és ’70-es években fénykorukat élték a magyar ruhagyárak, akik a kor híres manökenjein is bemutatták legújabb darabjaikat.

(Képek forrása: Fortepan, borítókép: Fortapan / Urbán Tamás).

Ezt is szeretjük