Autoimmun betegség állhat a kiütések és a bőrpír hátterében - Akár szervkárosodást is okozhat
A figyelmeztető jeleket kevesen veszik komolyan, pedig fontos lenne a mihamarabbi kezelés.
Nyáron nem ritka, hogy a meleg, a nap vagy valamilyen kozmetikum hatására kiütések vagy bőrpír jelenik meg az arcon. Ezek többnyire rövid időn belül el is múlnak, ám ha már hetek óta küzdesz a makacs tünetekkel, és egyéb panaszok - például kimerültség, hajhullás, hőemelkedés - is jelentkeztek, akkor javasolt mindenképp orvoshoz fordulni.
Ilyen tüneteket ugyanis egy súlyos autoimmun betegség is okozhat, aminek esetében nagyon fontos a mihamarabbi felismerés és kezelés.
Autoimmun betegség szerteágazó tünetekkel
A lupusz egy autoimmun betegség, vagyis a szervezet saját sejtjeit támadja meg, emiatt gyulladás alakul ki a bőrben, ízületekben, vérerekben, tüdőben és a vesékben is - mondta el dr. Kádár János immunológus, infektológus, az Immunközpont főorvosa. A betegség tehát nem fertőz, ám krónikus, vagyis állandó kezelést igényel, ami akkor lehet a leghatékonyabb, ha minél korábban, az első tünetek megjelenésekor megkezdődik. Ezt nehezíti, hogy az érintettek sokszor nehezen jutnak el a megfelelő kezelőorvoshoz, hiszen a szerteágazó tünetek miatt nehéz beazonosítani.
Elhúzódó fáradtság, kimerültség, hajhullás, légszomj, mellkasi fájdalom, szorongás, hízás vagy fogyás, az ízületek fájdalma, duzzanata, hőemelkedés vagy láz már figyelmeztető jel lehet, ám ezt magyarázhatjuk a stresszel, mozgásszegény életmóddal, vitaminhiánnyal, vagy valamilyen fertőzést sejtünk a háttérben. Az arcon és az orrháton megjelenő pillangó alakú kiütés a lupusz igen jellegzetes bőrtünete, megközelítőleg a betegek 40%-ánál jelentkezik, így sokan ennek kapcsán fordulnak először orvoshoz.
A korai diagnózis és az időben megkezdett kezelés segíthet megállítani vagy lelassítani az állapotromlást, a betegség szövődményeinek kialakulását. A lupusz ugyanis az egész szervezetet érinti, a kialakult gyulladásos állapot miatt a betegek jelentős részénél fordul elő vesekárosodás, érgyulladás, érelmeszesedés, terhesség esetén megnő a vetélés kockázata.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Az UV-sugárzás csak ronthat rajta
A betegek panaszai nyáron fokozódhatnak a bőr fényérzékenysége miatt, a napfény hatására erősödhetnek. Az ultraviola sugarak azonban nem csak a bőrtünetekre hatnak kedvezőtlenül. Dr. Kádár János elmondta, hogy a napfény a betegek általános állapotát is ronthatja, a tünetek fellángolását okozhatja: láz, ízületi fájdalom jelentkezhet, a szervezetben zajló gyulladásos folyamatok felerősödhetnek.
A betegség kezelésének célja a gyulladásos folyamatok mérséklése, a szervkárosodások megelőzése. Erre szteroidok és immunmoduláns szerek szolgálhatnak. Tüneti szerként a bőrpanaszok enyhítésére kortikoszteroid-tartalmú krémek javasolhatók. Bizonyos készítmények, gyógyszerek fényérzékenységet okozhatnak, így felerősíthetik a meglévő panaszokat. Érdemes ezért erről minden esetben a kezelőorvossal konzultálni. Említsük meg azt is, ha korábban nem tapasztaltuk, de most úgy érezzük, hogy a fény is ront az állapotunkon. Ilyen esetekben akár a gyógyszer cseréje is megoldást jelenthet.
OLVASD EL EZT IS!