Fogyj le, vagy boldogtalan leszel! Milyen hatással van a média a nőkre?

A szépség megfoghatatlan, szubjektív fogalom, mindenki számára mást jelent. Így elvileg nem határozható meg kilókkal vagy centiméterekkel, sőt, mágikus ereje nem köthető konkrét arcberendezéshez és hajszínhez. Mégis, a nők jelentős többsége elégedetlen azzal, amit a tükörben lát, és - kisebb vagy nagyobb mértékben, de - változtatna önmagán.

Szemet szúró, hogy napjainkban leginkább a túlsúly okoz önértékelési problémákat és elhatalmasodó komplexusokat. Két évvel ezelőtt a Fanta Trendriport készített hazánkban egy kutatást, melynek során több száz, 15-35 év közötti fiatalt kérdeztek a külsejükről. Az eredmény megdöbbentő: a megkérdezett lányok közel fele elégedetlen a testsúlyával, 40%-uk pedig teljesen elfogadhatónak tartja a plasztikai beavatkozásokat.

Milyen a jó nő?

Bár a szépséget kétségkívül nehéz meghatározni, ugyanakkor számos pszichológiai vizsgálat világosan kimutatta, mégiscsak a külsőségek befolyásolják az embereket leginkább: a kapcsolatok kialakulásában hatalmas szerepet játszik a fizikai vonzerő, és csak utána kapnak jelentőséget az egyéb személyes jellemzők.

Szendi Gábor igyekezett magyarázatot találni minderre: a Playboy 2002. novemberi számában arról írt, hogy mindkét nem számára azon testi jegyek vonzóak, melyek jó genetikai adottságokra utalnak, vagyis evolúciós értelemben a sikeres szaporodás érdekeit szolgálják.

A cikkében említést tett egy felmérésről, mely azt vizsgálta, hogy a bevont férfialanyok miként rakják össze az ideális vonásokat különböző korú hölgyek arcképrészleteiből. Az ily módon megalkotott női arcok átlagéletkora 25 év volt, a szájaké 14 év, a szemeké pedig 11 év. Vagyis a hímneműek nőideálja sajátos keveréke a nőiségnek, a fiatalságnak és a gyerekességnek, mert az efféle tulajdonságok egyfelől szexuálisan vonzóak, másfelől védelem utáni sóvárgást sugároznak.

Gangestad és Thornhill vizsgálatai alapján a test és az arc szimmetriája dönti el, hogy az emberek első ránézésre kit tartanak attraktívnak. A szimmetria és az arányosság fontos tényezőknek számítanak, hiszen ezek az egészséges egyedfejlődés és a megfelelő gének mutatói.

Szépségideálok

Ám valóban ennyi szükséges csupán a vonzalom kialakulásához? A dolog nyilván ennél jóval összetettebb, különben nem mutatnának eltérést a különböző korok szexszimbólumai.

A tudomány magyarázatában a férfiak a magas ösztrogénszintre utaló testi jegyekre figyelnek fel elsősorban, ami azt jelenti, az evolúció által beléjük kódolt nőideál gömbölyded, nőies idomokkal, széles csípővel és keskeny derékkal rendelkezik. Úgy tűnik, az ötvenes-hatvanas években még jól működtek a kódolt arányok, hiszen hasonló testfelépítéssel hódított Sophia Loren, Marilyn Monroe és Brigitte Bardot.

Napjainkban azonban más a helyzet: a brit Channel4 tévécsatornához beérkező szavazatok alapján például Angelina Jolie minden idők legnagyobb szexszimbóluma, aki az utóbbi három évben tizenegyszer végzett hasonló listák élén. Bár a hollywoodi sztár arca szinte tökéletesen szimmetrikus, és telt ajkai magas ösztrogénszintre utalnak, a testalkata - még a szülések után is - meglehetősen sovány, ezzel pedig nem igazán hasonlít a hétköznapi nőkhöz. De érdemes visszagondolni Madonna változásaira is. A popdíva a nyolcvanas években még nőiesen kerek, ívelt csípővel bolondította magába a közönségét, manapság viszont azon fáradozik, hogy minél szálkásabbra eddze magát.

Ezért torzul a nők testképe?

Egyáltalán nem meglepő, hogy a mai fogyasztói társadalomban a média, a szépségipar, a divat és a mozi afféle közízlésformáló hatalommal bír. A romantikus filmek közkedvelt színésznői és a videoklipekben tetszelgő popcsillagok a szépség túlidealizált mércéjeként férkőznek az átlagnők otthonába.

Hasonlóan megtévesztőek azok a reklámok, melyek párhuzamot vonnak a vonzó testi adottságok és a sikeresség között. Egyértelműen megfigyelhető az a tendencia, miszerint az átlagos külsejű nőkkel - ők testesítik meg a háziasszony típust - csupán élelmiszereket, gyógyszereket vagy háztartási termékeket reklámoznak. Ám a luxuscikkeket - mint az autót vagy parfümöt - kiemelkedően attraktív modellekkel igyekeznek népszerűsíteni.

Ráadásul a médiaskizofrénia hatását sem lehet tagadni, hiszen a reklámok gyakran egymásnak ellentmondó üzeneteket közvetítenek, ezzel is megzavarva az önértékelési zavarokkal küzdő nőket. Forgács Attila tökéletesen szemlélteti ezt a paradoxont a Médiatünetek és evészavarok című cikkében: a szerző eddig több mint ezer hazai fogyókúrareklámot gyűjtött össze, ami arról igyekszik meggyőzni a hölgyeket, akkor lesznek sikeresek, ha megszabadulnak a pluszkilóktól. A többi reklám viszont éppen a siker, az egészség és a boldogság társításával buzdítja evésre, fogyasztásra az embereket.

Talán nem véletlen, hogy ugyanezt az ellentmondást fogalmazták meg - ha nem is tudatosan - azok az agglegények, akik 2010-ben részt vettek a UKDating internetes oldal felmérésében, ami arra próbált rávilágítást adni, milyen nőről álmodoznak a férfiak. A megkérdezettek háromnegyede szerint az ideális nő vigyáz a vonalaira, ugyanakkor 89%-uk olyan nővel élne szívesen, aki képes élvezni az ételeket, és nem aggódik folyton a súlya miatt.

A leggyakoribb komplexusok

A médiából ömlő trendek gyakran illúziókkal teli világot építenek a nők köré, akik könnyen elveszítik a reális ítélőképességüket a saját tükörképükkel szemben. A Szívbarát program Szépség, Egészség, Táplálkozás, Pozitív önértékelés címmel végzett közvélemény-kutatásokat 2007-ben.

Az elsődleges céljuk az volt, hogy megismerjék, mennyire elégedettek a nők a saját testükkel, illetve a testképük milyen hatással van az életmódjukra. A kérdőíveket kitöltők kicsit kevesebb mint a fele jelölte be, hogy elégedett a testével: ebből 33% az arcára, 23% a lábára, 20% a mellére büszke, és csupán 5%-uk emelte ki a hasát mint elfogadott testrészét. A nők egyötöde viszont semmit sem szeret önmagán! Mindemellett a megkérdezettek fele változtatna a testtömegén, harmaduk a teste arányaival, 17%-uk pedig a magasságával nem tud kibékülni - ez utóbbi ráadásul olyan tulajdonság, amivel nem igazán lehet mit tenni.

Ezt akár szigorú önkritikának is vehetnénk, de a szociálpszichológusok többsége úgy véli, már nem csupán arról van szó, hogy a nők kövérnek tartják magukat az egyre vékonyodó szépségideálokhoz képest. Sokkal gyakoribb ugyanis, hogy a valós méreteiknél is jóval termetesebbnek látják a sziluettjüket, vagyis torz testkép alakul ki bennük.

Társadalmi és szociális hatások

A Barbie-kultuszon keresztül a társadalom nőkkel szembeni elvárásai is megfigyelhetők. A nyolcvanas-kilencvenes években még amolyan kedvesen mosolygó szomszédlány típust testesítettek meg a Barbie babák. Az ezredforduló utáni időszakban viszont gyökeres átalakuláson mentek keresztül: olyan karcsúak és nyurgák lettek, mint a modellek, valamint minden eszközt megkaptak ahhoz, hogy a sikeres nőt szimbolizálják. Hatalmas szemeiket egyedi sminkkel hangsúlyozták, trendi ruhákba bujtatták törékeny tagjaikat, és lovagjuk, Ken baba is gazdagabb lett, mint valaha.

A külcsín az idők során felértékelődött, a manipulatív médiacirkusz pedig úgy használja, mint egy árucikket. Hogy miként befolyásolják ezzel a nőket és a férfiakat, azt nemcsak a testképhez való viszonyok, hanem bizonyos szójelentési torzulások is bizonyítják: a gömbölyded, nőies idomok említésekor a nők nagy része a kövérségre asszociál, míg a szélsőséges vékonyságra utaló sovány kifejezést ma a többség úgy használja, mintha a normálist takarná. Ráadásul egy új szóval is bővült a szótárunk, a lookizmussal, ami a szépek és csúnyák megkülönböztetését foglalja magába.

Megfelelési kényszer

A lookizmus diszkriminatív jelensége már az állásokért folytatott harcba is befurakodta magát. Az amerikai közgazdász professzor, Daniel Hamermesh kimutatásai szerint a csúnyák 10%-kal kevesebbet keresnek, vagy egyáltalán nem találnak munkát.

Ez az eredmény valószínűleg már hazánkban is megállja a helyét, hiszen az állásinterjúkon nemegyszer hasonló tetszési-nemtetszési szempontokat vesznek figyelembe a HR-szakemberek, mint egy randevún. A pszichológusok sem tagadják, hogy a megnyerő külsejű személyek könnyebben ébresztenek bizalmat másokban - ami persze csak az első benyomáskor mérvadó.

Ám ez kevés vigaszt jelent azoknak a hölgyeknek, akik úgy érzik, nem tudnak megfelelni az elvárásoknak. A statisztikák ijesztő adatokat közölnek arról, hogy az elmúlt években ugrásszerűen megnőtt az anorexia nervosában és bulimia nervosában szenvedő pszichoszomatikus betegek száma a tehetős országokban, valamint Magyarországon. Még rémisztőbb, hogy Nagy-Britanniában már a kisgyerekeket is érinti a legsúlyosabb evészavarok problémája. Az elmúlt három évben több mint száz, öt-hét év közötti gyereket kezeltek anorexiával vagy bulimiával a szigetországban. Nemrég még a tinédzserek betegségének tekintették az efféle étkezési rendellenességeket, ma azonban elmondható, hogy hazánkban a 20-40 évesek között hasonlóképpen terjed.

Beletörődés vagy elfogadás?

A vásárlók igényét tükrözi, hogy a professzionális, külföldi kozmetikai termékek és a szépségiparhoz kapcsolódó reklámok jelentősen megszaporodtak hazánkban az elmúlt pár évben, amiből joggal vonható le az a következtetés, hogy a nők egyre inkább előtérbe helyezik a megjelenésüket.

Ám ezzel szemben a KSH 2010-ben közölt felmérése azt a képet festi, hogy bár a 18-34 év közötti nők több mint tizede kifejezetten soványnak számít, minden ötödik fiatal nő túlsúlyos vagy elhízott, a középkorúaknak pedig már több mint a fele ebbe a csoportba sorolható. Akárhogy is, Magyarországon még mindig sokkal jobb dundi nőnek lenni, mint mondjuk Brazíliában: a Reader’s Digest 16 országra kiterjedő, 2010-es nemzetközi közvélemény-kutatásának eredménye alapján a magyarok a legelfogadóbbak az elhízott hölgyekkel szemben.

Nálunk ugyanis a férfiaknak csupán 11%-a talál kifogásolnivalót párja testalkatában. Másképp van ez a már említett braziloknál, akiknek túlnyomó többsége - 80% - vallotta, hogy országukban össztársadalmi elvárásnak számít a vékonyság, ezért nem szívesen élnének együtt egy túlsúlyos emberrel. A magyar férfiak elfogadóhajlamát igazolják Sági Andrea pszichológus szavai is A szépség mágikus ereje című tanulmányában: a szerző azzal zárja sorait, hogy az érzéki kisugárzás és a személyiség vonzereje nem mindig engedelmeskedik a szépség mindenhatóságának. Másképpen megfogalmazva: a belső megszépítheti a külsőt - ami minden bizonnyal bizakodásra adhat okot minden hölgynek.

• pszichoszomatikus
• túlsúly
• média
• testsúly
• testalkat
• test
• központi statisztikai hivatal
• Szépség és divat