Az 1500-as évek BMW-je csajozáshoz: elképesztő divat volt a gatyapőc, nem véletlenül

A férfi nemi szervet kiemelő gatyapőc hatalmas divat volt a 16. századi Európában.

gatyapoc cover
Húsvéti tojásvadászat
Retikül
Ez is érdekelhet
Sóbors
Top olvasott cikkek

A történelem során nemcsak a női, hanem a férfidivat terén is akadtak bőven furcsaságok. Az extrém hosszú orrú cipőt például az urak is hordták, de volt még egy érdekes darab, ami kezdetben csak praktikus volt, később azonban hatalmas divat lett. Ez nem más, mint a gatyapőc.

A 16. század kedvenc kiegészítője számos korabeli rajzon és portrén felbukkant, a trend pedig idővel egyre inkább elharapódzott: hamarosan már egyre feltűnőbb, nagyobb változatokat hordtak a férfiak. Mondhatni, ez volt az 1500-as évek BMW-je, amivel ki lehetett tűnni a tömegből, és villogni a hölgyek előtt.

Kezdetben védelmi funkciót töltött be a gatyapőc

A gatyapőc már a 14. század végén megjelent, ekkor egy bőrből, szövetből készült, háromszög alakú vagy ovális, zsákszerű darab volt. A harisnyára, illetve a hosszú- vagy rövidnadrágra erősítették madzagokkal úgy, hogy kilátszódjon a felsőrész alól. A nemi szerv védelmét szolgálta a harcok, párbajok során, valamint megóvta attól, hogy a derékra aggatott fegyverek, eszközök kidörzsöljék az urak férfiasságát. 

gatyapoc 1
Fotó: Pinterest

Volt azonban emellett egy másik funkciója is: elfértek benne a nemi betegségek tüneteinek enyhítésére szolgáló, gyógynövényes főzetekbe áztatott rongydarabok is. Az 1500-as évek vége felé a szifiliszjárvány terjedésével erre igencsak nagy szükség volt, igaz ezek a főzetek nem sokat segítettek a betegségen, de ezt akkor még nem tudták.

A cikk az ajánló után folytatódik

Hatalmas divattá vált a kiegészítő

Az 1530-as években már nem csak a praktikum miatt viselték. A darab egyre divatosabb lett, először Olaszországban és Franciaországban vált hatalmas trenddé, később pedig egész Európában elterjedt. A férfiak igyekeztek minél nagyobb, minél látványosabb, díszesebb változatokat viselni, melyek a férfiasságukra terelték a figyelmet. Hamarosan már damaszttal, brokáttal, hímzésekkel és kövekkel, valamint harsány színekkel tették még feltűnőbbé, és a méret is lényeges lett: a gatyapőcök egyre nagyobbá, egyre teltebbé és kerekebbé váltak. Ekkor már a férfiasságot, a rangot és a termékenységet is szimbolizálták, és persze az is fontos volt, hogy vonzzák a hölgyek tekintetét. 

Egy idő után a bőr már nem adott elég tartást a kiegészítőnek, így halcsonttal, esetleg fával vagy fémmel merevítették őket.

Az előkelő férfiak öltözékéből a 16. század közepén már nem hiányozhatott a díszes gatyapőc, ezt pedig a korabeli festmények is alátámasztották. Többek között VIII. Henriket is ezzel ábrázolták a portrékon. És bár az 1500-as évek végére a szifilisz miatt újra felerősödött praktikus funkciójuk, a 17. század elejére kikoptak a divatból. Ezután a férfitrendek közt leginkább a fodros, díszített nyakkivágások hódítottak.

Bizarr cipők a történelemben

Nemcsak a ruhadarabok, hanem a cipők terén is bőven akadtak furcsa trendek a történelem során. A következők amellett, hogy bizarrul festettek, nagyon kényelmetlenek is voltak - mégis hordták őket a korabeli emberek.

A történelem legbizarrabb lábbelijei: hihetetlen, mi számított egykor divatosnak

Nézegess képeket!

Elolvasom

Képek: Getty Images Hungary, Pinterest, Pinterest.

Ezt is szeretjük